fejlesztés

2021.09.03. 07:00

Háromszázmillió forintból javul Kőszegen a csapadékvíz-elvezetés

Háromszázmillió forintot nyert Kőszeg a kora tavasszal beadott csapadékvíz-elvezetési pályázaton. A hálózat fejlesztése a város belterületi védelmét szolgálja.

Tóth Kata

Az út- és parkolófejlesztési program indításával párhuzamosan zajlik Kőszegen a csapadékvíz-elvezető hálózat fejlesztése. Úgynevezett TOP-forrásból 300 milliós beruházás kivitelezési munkái kezdődhetnek a jövő év első felében. A tervezés már lezárult, a hatósági engedélyeket várhatóan az idén ősszel szerzi meg a város. Ahogy korábban írtuk, az induló programban elsősorban a hegylábi területek érintettek, ahol az infrastruktúra kevésbé fejlett, az utak mentén a csapadékvíz-elvezetés nem megoldott.

– A lehulló csapadék zöme az évszázadok alatt kialakult, árokszerű, kavicsos és földutakon keresztül jut el a sűrűbben lakott, közművekkel és szilárd útburkolattal már rendelkező településrészekhez. Fontos, hogy megóvjuk az útjainkat, a közösségi, városi infrastruktúrát és az is, hogy ezek a vizek ne tegyenek kárt a magánszemélyek telkeiben. A korábbi zártkerti területekről érkező csapadékvíz útvonala egyben emberi közlekedési útvonal is, ezeknek az összhangját kell megteremteni – hangsúlyozta Básthy Béla, aki jelentős előrelépésnek nevezte a nagyberuházást, amelynek most az előkészítésén dolgoznak.

Lényeges feladatnak nevezte még, hogy a hegyről leérkező vizek károkozás nélkül eljussanak végleges rendeltetési helyükre. – Kiemelt örömünk, hogy a Királyvölgy csapadékvíz-elvezetésének fejlesztésével párhuzamosan jelentős részben megújul az út is a Gesztenyefa utcában az óriás gesztenyefáig, és a Királyvölgyből leérkező vizeket a Puskapor utcai átvezetéssel egészen a Gyöngyösig tudjuk vezetni.

A Puskapor utca nyugati végén üzemelő falazott csatorna a jelenleg elvárt kapacitásához mérten szűk és kritikus állapotú vezeték, szükséges új nyomvonalon és nagyobb keresztmetszettel átépíteni. A célunk az, hogy hasonló módon a többi mélyutas területet is rendbe hozzuk. A fejlesztések főbb helyszínei a Puskapor utca nyugati része, a Hideg-völgyi befogadó és a Kálvária stáció sétány, a Hadik András utca, a Csőszház, a Gesztenyefa és az Erdő utca lesznek.

Ágh Péter országgyűlési képviselő a projekt kapcsán úgy fogalmazott: – Közös munkánk révén ismét egy olyan beruházás történhet a kőszegiek érdekében, amelyre régóta vártak az itt élők. Az az összefogás, amelyet a város, a megye és a kormány között sikerült kiépítenünk, olyan fejlesztésekre ad lehetőségeket Kőszegnek, amelyek korábban az álom kategóriájába tartoztak. Sok még a feladatunk, de ahogy ígértük, és amint egyre inkább látványosan tapasztalható, lépésről lépésre: együtt építjük Kőszeget.

Kiemelt képen: A Gesztenyefa utcában is épül majd egy nyílt csapadékelvezető árok. A fotón Básthy Béla és Ágh Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában