Bedi Józsefné Erzsike Vas megyei védőnőre emlékezünk

A védőnői szakma és a munkatársak nevében szeretnék elköszönni Tőle. Általam nagyra becsült munkatársam életében érdekes egybeesés, hogy születésnapja egybeesik a Védőnői Szolgálat születésnapjával. A Védőnői Szolgálat elődjének, a Stefánia Szövetség megalakulásának 27. évfordulóján született Erzsike védőnő. 1960-1962 között végezte el az Állami Védőnőképzőt, kitüntetéssel. A védőnőképző befejezése után 1962. október 1-jétől Ivánc védőnői körzetben kezdett dolgozni. Nyitott, kedves, boldog embernek ismertem meg, akinek a védőnői munka a hivatása és a hobbija is volt. Nagyon szerettük a humorát. Mindig lelkesen dolgozott, szeretettel beszélt a gondozottairól. Több generáció nőtt fel a segítségével, támogatásával. Számára legfontosabb azonban a családja, két fia, öt unokája és három dédunokája volt.

Több szakmai pályázaton vett részt sikerrel. A Kossuth Zsuzsanna pályázaton 1972 és 1974-ben I. helyezést ért el, 1975-ben különdíjat kapott. Az Egészségügyi Dolgozók Tudományos Értekezletén Debrecenben 1973 és 1974ben I. helyezést ért el, 1975ben III. helyezést nyert a pályaműve. 1979-ben dolgozata a „kiváló társadalmi munkás” kitüntetést kapta. 1995-ben a Védőnői Szolgálat 80 éves megalakulásának ünnepségére megírja, és ott elő is adja a „Miért lettem és maradtam védőnő? – Egy marék kavics” című dolgozatát. 2004-ben ismét indult a Kossuth Zsuzsanna-pályázaton. 1989 és 1999 között összesen kilenc sikeres pénzügyi pályázatot írt a védőnői tanácsadó fejlesztésére és egészségfejlesztési programok megvalósítására. Több konferencián tartott előadást. Folyamatosan képezte magát, és részt vett szakmai konferenciákon saját fejlődése érdekében.

Az Egészségügyi Főiskolát, ahol védőnői diplomát szerzett, 1980-ban fejezte be, szintén kitüntetéssel. 2003-ban elvégezte a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családi életre nevelés a közoktatásban tanfolyamát. Munkáját több kitüntetéssel jutalmazták. 1975-ben Vöröskeresztes munkájáért bronz fokozatú kitüntetést kapott. 1977-ben Tudományos ismeretek terjesztéséért munkáját a TIT oklevéllel ismerte el. 1985-ben szintén TIT elismerést kapott társadalmi munkájáért. 2002-ben a Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Gyermek és Ifjúságvédelmi Tagozata által adományozott kitüntetést kapott. 1999 és 2006 között Ivánc településén önkormányzati képviselő volt. 2014. március 15-én Ivánc díszpolgárává avatták.

Negyvenhat évet dolgozott Iváncon védőnőként, 2008. március 8-án ment nyugdíjba. A védőnői munka mellett aktív társadalmi életet élt. A település lelke volt, a népdalkör tagja. Programokat szervezett a lakosságnak, az egészségfejlesztés a szívügye volt. A családja mellett fontosak voltak neki az itt élő emberek, vigyázott rájuk. Kiemelném a természet szeretetét is. Növényeket gondozott, beteg állatokat gyógyított. Sokoldalú személyisége hiányozni fog a védőnők közül. Erzsike védőnőt 1995ben ismertem meg, a Védőnői Szolgálat 80 éves évfordulójának ünnepségén. A pulpitusra lépett, szemei ragyogtak, arcán boldogság tükröződött, energikus volt és vidám. Ott olvasta fel „Miért lettem és maradtam védőnő? – Egy marék kavics” című dolgozatát. Az előadás után azt mondtam, én is ilyen védőnő szeretnék lenni, mint ő. Az akkori érzések a mai napig bennem vannak.

Búcsúzóul ebből a dolgozatból szeretnék idézni. Kívánom, hogy amikor rágondolnak, ezek a gondolatok jussanak az Önök eszébe, ezzel emlékezzenek rá. „Egy marék kavics Szobám könyvespolcán tíz éve őrzők egy különösen értékes ajándékot, amit egy ötéves kislánytól kaptam. Iskolai kirándulásról a család minden tagjának hozott egy kis emléket. Én is kapok tőled ajándékot? – kérdeztem meglepetten. Igen, hiszen a védőnő néni is a családhoz tartozik! Elém állt, és óvatosan egy marék kavicsot tett a tenyerembe. Néha-néha előveszem, és nézegetem a csillogó, különböző alakú, gondosan válogatott köveket. Vajon megérdemeltem? Én is a családhoz tartozom? Ha elcsüggedek, ha kudarc ér, a kövekre nézek, és új lendületet kapok. A marék kavicsban benne van az egy helyen eltöltött éveim eredménye...

Arra próbáltam még tanítani a gyerekeket, ne csak nézzék a fákat, virágokat, madarakat, hanem ismerjék is őket. Arra, hogy a természet minden apró létezője: kő, levél, bokor, felhő, harmatcsepp, apró állat, mind a barátjuk legyen, mert a természettel kialakított közvetlen kapcsolat kisgyermeknek, felnőttnek egyaránt sok boldogságot szerez. Megtanultam a kedvükért az ő fejükkel gondolkodni, szívükkel érezni. Így talán szerettek, nem csak elviseltek, eltűrtek. A velük való azonosulás a legszebb ajándék, amiben életünkben, munkánk során olykor-olykor részesülhetünk. Egy marék kavics ajándék mindannyiunk életében. Olyan ajándék, aminek az emléke mindig végigkísér bennünket. Ezek a kavicsok, ezek a percek azok, amelyekért érdemes élni.”