Könyvtár lesz a tetőtérben

2021.09.20. 07:00

Mintegy 26 millió forint támogatással kialakított közösségi teret avattak Kemenespálfán

Mintegy 26 millió forint támogatással kialakított közösségi teret avattak és kisebb beruházásokat is ünnepeltek a falunapon Kemenespálfán, ahol még nagyobb élmény lesz könyvtárba járni, és ahol még mindig nem fogy­tak ki a tervekből.

Bakos Ágnes

– Ilyenkor a közösség nemcsak egy épületet újít fel, a falakat erősíti meg, hanem a vidéki közösségek magukat is megújítják, megerősítik. Bízom abban, hogy az új tetőtéri terek új programoknak, új ötleteknek adnak majd otthont – méltatta a kemenespálfai beruházást V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője szombaton a falunap nyitányaként tartott avatón. Napóleont idézte a képviselő: a gazdagság nem a kincsek birtoklásából, hanem azok kihasználásából áll, ezt tapasztalhatják a kemenespálfaiak.

A falunap rendre a találkozások örömét adja, de idén maradandó ünnep Kemenespálfán – így fogalmazott V. Németh Zsolt. Arról is beszélt, hogy 2019-ben indult a Magyar falu program, és több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására. Dél-Vas megyében 56 településen majdnem 700 millió forint értékben újultak meg egyházi és önkormányzati közösségi terek a Magyar falu program támo­gatásával, és további kilenc településen, közte Kemenespálfán újult meg a többfunk­ciós faluház mintegy 194 mil­lió forint kormányzati forrásból – számolt az orszá­g­gyűlési képviselő.

– Kemenespálfán a Magyar falu programban nyert 26 millió forint támogatással tetőtér-beépítéssel alakítottak ki új közösségi teret, mintegy 150 plusznégyzetméterrel gazdálkodnak, a könyvtárat költöztetik az új térbe – mondta el Németh Zoltán polgármester. Három helyiséget alakítottak ki, modern és világos tereket vehetnek birtokba a tetőtérben a kemenespálfaiak. A könyvtár bebútorozására 10 százalékos önerővel hárommillió forintot nyertek, és a régi helyiség sem marad kihasználatlan, ott értéktárat mutatnak be a hungarikum pályázaton elnyert hárommillió forinttal, év végére tervezik az avatást – sorolta a polgármester.

Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke a hamarosan pályázható TOP Plusz programra hívta fel a figyelmet az avatón. A programban újabb források lesznek nyitottak, hogy erősítsék a falvakat, megtartsák, gyarapítsák a lakosságot – Kemenespálfán is.

Kiemelt képünkön: Marton Ferenc alelnök, Németh Zoltán polgármester és V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő a közösségi tér avatóján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában