Frissen Vasból

2021.09.18. 19:35

„Remegett a ház” – Olvasóink beszámolói a hajnali földrengésről

Volt, aki vészjósló morajlást hallott, mások azt hitték, dörgött az ég.

vaol.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint két földrengést észleltek szombat reggel Répcelak közelében. A mértékük 2,9 és 2,6 magnitúdójú volt a Richter-féle skálán. Károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba, de a földrengést több vasi településen is lehetett érezni.

Többen érzékelték a rengéseket

Az ijesztő eseményt sokan érzékelték, tapasztalataikat pedig a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebookon közzétett bejegyzésünk alatti kommentszekcióban fejtették ki.

„Nálunk a redőnyök rezdültek meg egy kicsit, de fél 7 után is volt hasonló. Nem tudtuk mi ez a zörej. Azt hittük, hogy egy széllökés” – írta egy kommentelő, de nem ő volt az egyetlen, aki hallotta a furcsa zajokat.

„Zsédenyben mi is éreztük, 5:07-kor, és 6:47-kor is. Azt hittük először, hogy nagyot dörgött az ég, aztán a férjem hamar rájött, hogy ez másfajta morajlás. Remegett a ház” – állapította meg egy hozzászóló.

„Rábapatyon is éreztem, az ablak rezgésre riadtam fel.” – írta egy hölgy.

„Még én is éreztem ötkor Sopronhorpácson. Tudtam hogy az volt.” – írta egy másik kommentelő.

„ Arra ébredtem 5 óra után, hogy remeg a szobában az üvegasztal, és az ajtóban az üveg. Azt hittem, csak álmodtam – számolt be a részletekről egy büki olvasó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában