Beiktatták

2021.09.06. 20:00

Szabadi István az Őrségi Református Egyházmegye új esperese

Ünnepi istentiszteleten iktatták be az Őrségi Református Egyházmegye új esperesét, Szabadi Istvánt és új gondnokát, dr. Juhász Sándort. Steinbach József püspök hirdetett igét.

Tóth Judit

szabadi István esperes és Steinbach József püspök

Fotó: Jámbori Tamás

Zsúfolásig megtelt a 233 éves körmendi református templom egyházi vezetőkkel, közéleti személyekkel és hívekkel. Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke beszédében kiemelte, hogy Jézussal minden ember tud a vízen járni, de öncélú csodákra nem képes. – Az egész életünk arról szól, hogy vízen járunk Isten kegyelméből, aki megtart bennünket, de ezt ne vegyük természetesnek. Amikor ellenszélben küszködünk, és úgy tűnik, hogy elveszünk a kísértésekkel teli világban, akkor egyedül az Úrban bízhatunk, akinek jelenléte mindenre elégséges – fogalmazott.

Ezután a beiktatáson jelen lévő csaknem félszáz palástos lelkipásztor igei áldásban részesítette Szabadi Istvánt.

Az új esperes székfoglaló beszédében ezt mondta: – Ez nem csupán rang, hanem óriási feladat. Az Őrségi Református Egyházmegyéhez tartozik egész Vas megye és Zala megye kétharmada, a református hívek száma 12 ezer. Ez a legkisebb egyházmegye, kiterjedésben viszont a legnagyobb, teli kihívásokkal, megoldandó feladatokkal.

– Megmaradni és gyarapodni, ez a legfontosabb. A sátáni eszméket vissza kell verni, ami csak hittel, imádsággal és az Ige erejével lehetséges – mondta az új esperes. Szabadi István 33 évesen került Körmendre, azóta hittel és következetesen végzi munkáját a helyi gyülekezet élén. Majdnem harmincnégy éve szolgál itt, most Szakál Pétert váltotta az esperesi tisztségben.

Az egyházmegye új gondnokot is választott. Balogh Péter három ciklus – vagyis 18 év – után leköszönt, helyét dr. Juhász Sándor vette át, aki három és fél évtizede szolgál a szentgotthárdi gyülekezetben. Az új tisztségviselők eddigi értékmegtartó és értékalkotó munkáját jelzi, hogy nagyban hozzájárultak a 2002-ben felszentelt szentgotthárdi református templom felépüléséhez.

Az istentisztelet zárásaként egyházi vezetők, közéleti személyek köszöntötték az új esperest és gondnokot. A püspöki áldás után szeretetvendégségre várták az ünneplő közösséget.

Kiemelt képünkön: Szabadi István és Steinbach József püspök a beiktatáson

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában