Frissen Vasból

2021.09.01. 07:00

Századik tanévnyitó a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégiumban – fotók

Kellemes őszi időben augusztus utolsó délutánján tartotta jubileumi, századik tanévnyitó ünnepségét a Vas Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégiuma. A kerek évforduló alkalmából fát ültettek az intézmény udvarán.

Cseh-Egyed Bernadett

20210831 Geosits Péter, az intézmény korábbi igazgatóhelyettese és Lakatos Károly tanuló ültették el az emlékfát, Ünnepélyes tanévnyitó az Orlay iskolában, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Múlt, jelen és jövő is szóba került dr. Sárayné Süle Gabriella igazgató beszédében.

– Száz esztendő az tízszer tíz év, egy évszázad. Ahogy a történelemben viharos és békés időszakok követték egymás, így volt ez az iskola történetében is – fogalmazott, majd felidézte a legfontosabb évfordulókat. Elhangzott: 1932-ig nem volt saját épülete az iskolának, a városban szétszórtan, pincetantermekben tanítottak az akkori oktatók, és szó szerint futottak az egyik óráról a másikra, a város egyik pontjából a másikra. 1932-ben a mai Kanizsai Dorottya Gimnázium épületében kaptak helyet, 1955-ben Berzsenyi Dániel nevét vette fel az iskola, 1956-ban pedig koedukálttá vált az intézmény. Ekkor már 300–350 gyermek járt ide.

A következő változást az 1976-os év hozta, amikor a szakmunkásképzés is bekerült a képzési palettába, és ekkor kapta a köztudatból máig kitörölhetetlen Orlay nevet. Népszerűsége töretlen volt, a diákok száma jelentősen megnőtt, ezért szükségessé vált egy saját épület. A mostani épület­együttes 1982-ben készült el, az akkori kor egyik legszebb és legmodernebb iskolája volt.

A vendéglátás szak is folyamatosan erősödött, már túllépték a város határait. A következő nagy változást, lehetőséget a rendszerváltás hozta el: az országban egyedülálló módon kezdődött meg a két tanítási nyelvű oktatás.

– Orlaysnak lenni jó, kerisnek lenni fogalom! – hangsúlyozta az igazgató asszony, aki beszéde második felében a jelenre tért ki. Örömét fejezte ki a maszk nélküli arcokat, mosolygós tekinteteket látva, majd külön köszöntötte a 9. évfolyamosokat, és bemutatta az iskola új tanárait. A diákokat emlékeztette arra a három legfontosabb értékre, amelyeket a gyorsan változó világ szelei sem fújhatnak szét: a tudásra, az emberi kapcsolatokra és az egészségre. Dr. Sárayné Süle Gabriella szólt arról is, a tantermeket új fényforrásokkal szerelték fel, rendbe tették a kosárpalánkot, átalakultak a kollégium helyiségei, és folyamatban van a tankonyha felújítása.

A zenés és verses produkciókkal tűzdelt tanévnyitón közreműködött az iskola egykori diákja, a Weöres Sándor Színház színésze, Kelemen Zoltán. A jubileum alkalmából fát ültettek az iskolaudvaron, és még idegen nyelven – németül és angolul – is köszöntötték az új, 2021–2022-es tanévet.

Kiemelt képünkön: Lakatos Károly 9. osztályos tanuló, Geosits Péter, az intézmény korábbi igazgatóhelyettese és dr. Sárayné Süle Gabriella ülteti el a fát a jubileum alkalmából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában