Magyar bajnoki címmel gazdagodtak

2021.09.21. 07:00

Szombathelyi táncosok szerepeltek sikerrel Zalaegerszegen

Táncosok lepték el a múlt hétvégén a zalai megyeszékhelyt. Szombaton a XIII. Zala Opent, vasárnap a XXII. Gála Kupát tartották meg. A kétnapos táncünnepen Vas megye kiemelkedő teljesítményű táncosai is eredményesen szerepeltek.

Vas Népe

Fotó: VN/Lorigo TSE

A Zala Openen, azaz a Formációs Magyar Bajnokságon a Lorigo TSE két junior csapatot indított. Közülük az egyik a latin mix kategóriában Minionok című produkciójával megnyerte élete első magyar bajnokságát. Másikuk megvédve tavalyi magyar bajnoki címét szintén első lett standard mix kategóriában Crazy Heroes című produkciójával, aminek a koreográfiáját, jelmezeit és sminkjeit a Harley Quinnről és Jokerről szóló filmek alakjai ihlették. A Nagy Júlia koreografálta produkciókat a zsűri első hellyel, a közönség pedig vastapssal jutalmazta.

A versengés másnap az egyéni számokat felvonultató Gála Kupával folytatódott, ahol további szép sikerek születtek. A gyerekek közül Koroknai Axel Péter és Tóth Kinga standard, Polányi Koppány Balázs és Polgár Sára Lili latin táncával első, standard táncával második helyet szerzett. A junior korosztály különböző csoportjaiban Rejtő Máté és Szabadfi Eszter, valamint Bene Nándor és Gerencsér Zsófia standard és latin kategóriában is győzedelmeskedett.

Benke Barnabás és Kirchknopf Lola egy első, egy második és egy harmadik helyezést is begyűjtöttek a versenyen Fotó: VN/Savaria TSE

Utóbbi páros megszerezte az ifjúsági korcsoport latin és standard táncos harmadik helyezését is. Standard táncával Román Krisztián és Gulyás Nadin ifjúsági korosztályos bajnok lett a verseny „E” csoportjában. Dobogós, második helyezést ért még el Takács Benedek és Nagy Jázmin latin tánca gyerekkorosztályban. A junior korcsoport latin táncosai közül Rejtő Máté és Szabadfi Eszter, valamint Lepsényi Gábor és Faludi Olívia Zita ért el második helyezést. A dobogó második fokára állhatott az ifjúsági korcsoportba tartozó Bálint Péter Imre és Rozmán Vivien standard tánca után.

Az ifjúsági korosztály latin táncosai közül Simon Áron és Korn Vivien léphetett a dobogó harmadik fokára. Az ünneplést azonban hamar a dolgos hétköznapok váltják az egyesületnél: a Magyar Táncsport Szakszövetség az előttünk álló hétvégén rendezi meg az Egyéni Táncok Magyar Bajnokságát, amire szintén gőzerővel készülnek – tudtuk meg Faludiné Lovas Henriettetől, az egyesület szakmai vezetőjétől.

A Savaria Táncsport Egyesület ugyancsak részt vett a Gála Kupán, három induló párost vonultatott fel, akik mindannyian döntőt táncolhattak – tudatta lapunkkal Horváth Dávid, az egyesület elnöke. Elmondta, hogy a Benke Barnabás és Kirchknopf Lola alkotta páros a standard versenyen állhatott a dobogó legfelső fokára, de sikeresen szerepeltek a latin táncok junior egyes korosztályban is, ahol második, az eggyel idősebbek között, a junior kettes korosztályban pedig harmadik helyezés lett a jutalmuk. Élete második versenyén Szántó Ádám és Nyári Tifani gyermek kettes korosztályban a latin táncok dobogójának harmadik fokára állhatott. A harmadik, Gargya Dorián és Eredits Luca alkotta páros friss „D” kategóriásként junior egyes és junior kettes korosztályban egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett standard táncokból.

Kiemelt képünkön: A címvédő magyar bajnokok produkcióját a Harley Quinnről és Jokerről szóló filmek inspirálták

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában