2021.09.13. 12:30
Új évad, új szerelem a WS Színházban – fotók
Új évad, új szerelem – ennek jegyében rendezte meg nyilvános évadnyitóját a korszakváltó Weöres Sándor Színház a szombaton délután néhány órára Weöres T.É.R.-ré változtatott Fő téren.
A délután háziasszonyának szerepében Horváth Nóra, a színház új kommunikációs munkatársa konferálja fel az első fellépőket: Szabó Tibor színművészt, most már a Weöres Sándor Színház igazgatóját és Peltzer Gézát, aki ezúttal is a zenei kíséretet adja a napsütötte délutánhoz illeszkedő, megunhatatlan örökzöldekhez. „Odavagyok magáért” – énekli Szabó Tibor, és most elsősorban a közönség színházba csábítása a cél. Az idén egész évadra szóló bérleteket kínál a WSSZ. Jó látni a Weöres T.É.R.-en a minden értelemben ragyogó Csonka Szilviát, a társulat alapítótagját, akinek ez már a főpróbahét: néhány nap múlva bérleten kívül mutatja be Visky András Pornó című egyszemélyes drámáját a stúdiószínpadon.
Az alkalmi szabadtéri nagyszínpadon pedig Perlaki Nóra kérdezi: Kávészünet, különkiadás. Itt vannak – és bemutatkoznak – a készülő bérletes előadások szereplői is. Az első nagyszínpadi bemutató musical lesz: az Ájlávjú rendezője Harangi Mária. Az Ájlávjú-stáb szelfitáblájánál fotózkodni lehet: a szerelembe bárki, bármikor belebonyolódhat. A témában társasjátékozni hív a színház: kapcsolati útvesztő a Weöres T.É.R.-en.
A közönség soraiban tűnik föl szelíd mosolyával Kiss Csaba – a frissen létrehozott művészeti tanács tagja –, aki Audiberti-színművet rendez: ez lesz az els ő bérletes prózai bemutató október közepén. Átsuhan a téren Kelemen Zoltán is: már az esti felolvasószínházi előadásra készül. Szakács Eszter (szervezési vezető) azt mondja, telt házat vonzott az Ígéret földje a püspöki palotában, ahol most ismét megjelenik IV. Károly (szelleme). A Weöres T.É.R.-en a Mágikus Mintha unplugged koncertje zárja az évadnyitó délutánt.
Kiemelt képen: Szombaton kitelepült a WSSZ a Fő térre