Frissen Vasból

2021.09.10. 20:27

Új közösségi teret avattak Kisunyomban

Átadták a település megújult közösségi épületét, amely a Magyar falu program csaknem 30 millió forintos támogatásából kaphatott teljesen új külsőt és belsőt.

Tóth Judit

A falu hiánypótló közösségi terének átadóünnepségén V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a közösségek – így a család, a települések és a nemzet – fontosságát hangsúlyozta. – Kisunyom olyan település, ahol mindenki számít, ahol mindenkire számítanak. Az új közösségi tér is hozzásegít a minőségi élethez, ráadásul a település egy nagyobb város szomszédságában van, ahol adottak a további lehetőségek. Amit ránk hagytak elődeink, azt meg kell őriznünk, de a legjobb az, ha ezzel együtt tovább is tudunk lépni – mondta a szónok.

A képviselő kitért arra is, hogy kellenek olyan terek, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek. Példaként említette a falusi postákat, buszmegállókat, régi tejcsarnokokat. – Fontos a közösségi élet, ezért is öröm számomra, hogy ez a beruházás megvalósulhatott – zárta köszöntőjét V. Németh Zsolt. Miután Zakó Jenő plébános megáldotta az épületet, Szekeres Zsuzsanna, Kisunyom polgármestere vezette körbe a vendégeket a megújult épületben, ahol a nagyobb közösségi tér mellett két irodát, raktárt, tárolót és konyhát, valamint új vizesblokkokat is kialakítottak, de itt működik a település könyvtára is.

Kiemelt képen: Szekeres Zsuzsanna és V. Németh Zsolt az átadón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában