Nem először támadtak

2021.09.13. 20:39

Újabb részletek a végzetes szombathelyi kutyatámadással kapcsolatban

Pillanatok alatt szétmarcangolt két kutya egy harmadikat a gazdája szeme láttára a hétvégén a megyeszékhelyen. Az agresszív ebek állítólag már jó ideje rettegésben tartják a környéket.

Budai Dávid

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kiskar utcában két amerikai staffordshire terrier megtámadta Frodot, a tizenkét éves bichon havenese-t vasárnap hajnalban. Az apró termetű kutya a brutális támadást nem élte túl. Frodo névtelenséget kérő gazdáját telefonon értük el, aki elmesélte, pillanatok alatt történt az egész, esélye sem volt megmenteni szeretett kutyáját, a történtektől szó szerint sokkot kapott. Általában nem hajnalban szoktak sétálni, de aznap dolgoznia kellett, ezért kellett korán megejteni a reggeli sétát, még öt óra sem volt, amikor már lent voltak az utcán.

A terriereket már messziről kiszúrta, de sajnos a két kutya is észrevette őket, és azonnal meg is indultak Frodo felé. Mint oroszlán az antilopra, úgy csaptak le áldozatukra, először földre teperték, majd a torkának ugrottak, úgy marcangolták.

Minden pillanatok alatt történt, pár másodperc volt az egész.

A kutyatámadásnak szemtanúja volt egy fiatalember, és később többen is odasereglettek, az egyiküket meg akarták harapni az agresszív állatok. Időközben aztán értesítették a rendőröket is, amikor megérkeztek, a két kutya még mindig a helyszínen volt, ugyanis miután végeztek áldozatukkal, nem futottak el, leültek és vártak.

Frodo gazdája megosztotta szomorú történetét a közösségi oldalán is, ahol több hozzászóló úgy vélte, ez a magatartás harci kutyákra jellemző. A terriereket végül egy olyan járókelő tette be a rendőrautóba, akinek annak idején éppen ilyen fajtájú kutyái voltak, értett a nyelvükön, őt nem bántották, Frodo gazdája azonban biztos benne, ha ő megpróbál közbelépni kutyája érdekében, könnyen lehet, hogy mi sem beszélgetnénk. Úgy döntött, nem tesz feljelentést, történetét mégis azért mesélte el, mert úgy érzi, ez talán ráirányítja a figyelmet arra, hogy mekkora veszélyt jelenthetnek a szabadon kóborló, falkába verődő kutyák.

– Négy éve veszítettem el a férjemet, azóta Frodo volt az egyetlen társam, nagyon jól ismert engem, minden gondolatomat kitalálta, csak szavai nem voltak hozzá.

Időközben jelentkezett egy olvasónk is, aki órákkal a végzetes kutyatámadás előtt találkozott a két agresszív ebbel a Károly Róbert utcában. A két kutya zsákmányként kezelte őt is, és mivel elfutni esélye sem lett volna, jobb híján egy autó tetejére mászott fel előlük. Ide nem tudták követni, de nem is tágítottak, folyamatosan köröztek az autó körül. Az állatok nagyjából tíz perce tarthatták fogva olvasónkat, amikor egy arra érkező autós megmentette szorult helyzetéből, de az autóba is csak úgy tudott beszállni, hogy az egyik kutyát sikerült megrúgnia, és ezzel nyert pár pillanatnyi előnyt. A kutyák azonban nem adták fel ekkor sem, és hangos csaholással eredtek az autó nyomába, aztán lassan elmaradtak. Sajnos azóta tudjuk, nem a vadászatot unták meg, csak könnyebb préda után néztek.

Olvasónk úgy tudja, a két kutya már két hónapja járja a várost, miközben veszélyt jelent emberre, állatra egyaránt, korábban állítólag már egy másik kutyát is szétmarcangoltak. Szerinte a két veszélyes kutyát el kellene altatni, mert már nem fognak megváltozni, és nagyon nem kellene megvárni, hogy újabb tragédia történjen.

Ennél a pontnál érdemes megjegyezni, hogy tíz éve jelentős módosításon esett át az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény, amely alapvető változást hozott a veszélyes ebek vonatkozásában. A korábbi szabályozással ellentétben már nem lehetséges a kutya fajtájából adódó („pitbull rendelet”) veszélyessé minősítés, az ebeket fajtától függetlenül, csak egyedileg minősítheti veszélyesnek az állatvédelmi hatóság.

Ha az eb kutyának, egyéb állatnak, embernek sérülést okoz, a járási állategészségügyi hatóság köteles vizsgálni a sérülés keletkezésének körülményeit. Olvasónk szerint a kutyák gazdájának is felelnie kell azért, amiért hagyta, hogy elszökjenek tőle.

Információink szerint egyéb­ként a rendőrség már meg is találta a gazdát, de hogy mi lesz az ő és mi a kutyák sorsa, egyelőre nem tudjuk, mindenesetre kérdéseinket elküldtük a rendőrségnek, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ.

A Kiskar utca környékén élők érdeklődésünkre elmondták, ők sem érzik biztonságban magukat, és féltik kedvenceiket is, a környékbeli lakásokban ugyanis többen tartanak pitbullokat, amelyek olykor meg-megjelennek a kutyafuttatón is, ezért aztán jó néhány kutyatulajdonos gázspray-vel felszerelkezve viszi sétálni kedvencét. Az esettel kapcsolatban senki nem akart arccal, névvel nyilatkozni, de néhány kutyás azért elmondta a véleményét a konkrét esetről.

Azt sietve leszögezték, hogy szerintük egyértelműen a két szabadon bóklászó kutya gazdája a hibás, de szerintük nem harci kutyákról van szó, mivel azok parancsra támadnak. Akit pedig kutyatámadás ér, a legokosabb, ha megáll és szembefordul az állattal, százból 99 esetben ez elég ahhoz, hogy megússza, a legrosszabb pedig, amit tehet, hogy elfut a kutya elől, akkor ugyanis menthetetlenül zsákmánnyá válik a kutya szemében.

Előzmény:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/eselye-sem-volt-frodonak-a-belvarosban-vegzett-aldozataval-a-ket-megszokott-harci-kutya-5284274/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában