Frissen Vasból

2021.10.06. 07:00

A celli kisfiú életmentő műtétje után egy sterilszoba is kell – Olvasóink segítségét kérik

Az életmentő szívműtétet az óvodáskor végéig el kell végezni, ehhez azonban egy sterilszobára van szükség. Ismét olvasóinkhoz fordul Robika családja, építőipari szakemberek jelentkezését várják.

Budai Dávid

20211005 Iván Robika, VN segítség, Celldömölk, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Robikának sürgősen szüksége lenne a sterilszobára, de önerőből ezt a család képtelen előteremteni, most ismét a Vas Népe olvasóiban bíznak, hiszen nem először kérnek tőlük segítséget. Olvasóink alig több mint egy éve ismerhették meg a 2018 májusában született Iván Robika történetét, aki koraszülöttként, betegen, szívében három lyukkal jött a világra. Szülei mindig igyekeztek megadni neki mindent, de a kezelések, gyógyszerek és utazások állandó költsége lassan kimerítette a családi kasszát.

Pedig a pénzre nagyobb szükségük lett volna, mint valaha, időközben ugyanis megörököltek egy romos házat. Mivel mostani lakóhelyükről előbb-utóbb menniük kell, elhatározták, a lerobbant ingatlant otthonná varázsolják.

Idén januárban számoltunk be újra a fejleményekről, akkor már javában a ház felújítása volt napirenden, amibe gyakorlatilag egy fillér nélkül vágtak bele. Az elmúlt nyolc hónap ezért aztán igazán mozgalmas volt, olvasóink és a barátok segítségével sikerült kicserélni az ablakokat, Robika szobájában elkészült a gipszkartonozás és az öreg ház falainak megerősítésére szolgáló vasakat is már beépítették, de a fürdő és a konyha teljesen hátravan még. Cserélni kell a bejárati ajtót is, persze jó volna egy használt is.

A januári álom, hogy a karácsonyt már itt töltik, elúszni látszik, hacsak nem érkezik újabb segítség. A család minden pénzügyi és tárgyi felajánlásnak örül, de amire most leginkább szükségük volna, az a kőművesmunkához, a vízvezeték-szereléshez és a gipszkartonozáshoz értő szakember. Amit tudnak, megcsinálnak maguk, de a szakértelmet kívánó feladatokban segítségre szorulnak, és híján vannak a szabad perceknek is.

Robika édesapja, Iván Róbert, korábban a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe került, elvesztette állását, most azonban már újra van munkája, az állattenyésztésben helyezkedett el. Robika anyukája, Kiss Ibolya pedig minden reggel négykor kel, hogy a Vas Népét kézbesítse előfizetőinknek. Amikor párja reggel hétkor munkába megy, már újra otthon van, indul a nap és az mindenestül Robikáé, aki huszonnégy órás felügyeletre szorul, hiszen közösségbe továbbra sem mehet, orvosai minden fertőzéstől féltik, ennek ellenére a foglalkozásoknak köszönhetően sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

Első ránézésre senki meg nem mondaná, hogy Robika beteg, mert aktív, érdeklődő, mindenre nyitott kisfiú, s miközben beszélgetünk, égig érő tornyokat épít építőkockákból, ki-be szaladgál a házba, kezünkbe apró játékfigurát nyom. Ibolya azonban azt meséli, sokkal fáradékonyabb kortársainál, jelentősen el van maradva a beszédfejlődésben és enni is alig-alig eszik, többnyire csak a speciális tápszerét hajlandó lenyelni, mindez betegségének a következménye.

Az életmentő műtét elkerülhetetlennek látszik, azonban a biztonságos rehabilitáció miatt a már említett sterilszoba nélkül elképzelhetetlen a beavatkozás, márpedig annak meg kell lennie még az óvodáskor végéig. Kezd tehát szorítani az idő.

Amennyiben Ön is segítene, a lenti számlaszámra utalhat pénzt, ha pedig bármi mással, ruhával, élelmiszerrel, bútorral, építőanyaggal, vagy éppen szakértelmével járulna hozzá Robika és családja boldogságához, a [email protected] e-mail-címen veheti fel a családdal a kapcsolatot. Kiss Ibolya Magdolna Takarékbank Zrt.-nél vezetett bankszámlájának száma: 50453702-10079821. Közleményként, kérjük, azt írja: Adomány Robika megsegítésére.

Kapcsolódó cikk:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/esely-ivan-robikanak-az-egeszseges-elethez-4306435/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/segitsunk-hogy-robikanak-legyen-otthona-sok-penzre-van-szukseg-a-romos-haz-felujitasahoz-4616110/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában