Frissen Vasból

2021.10.31. 07:01

A szombathelyi Orlay egykori diákja nyerte meg a Séfek séfe versenyt

A szombathelyi születésű Alföldy Ákos 2001-ben szerezte meg a szakács képesítést az egykori Orlayban. Azóta nagy utat járt be: jelenleg egy kölni étteremben dolgozik, egy héttel ezelőtt pedig ő lett a Séfek séfe című tévéműsor nyertese, amivel nem csak tízmillió forintot zsebelt be, de egy kéthetes franciaországi szakmai továbbképzésen is részt vehet a világ egyik legnívósabb séfiskolájában.

Polgár Patrícia

– Jól hangzana, ha azt mondanám: világ életemben arra készültem, hogy szakács legyek, de ez nem lenne igaz. Gyerekként nem volt nálam központban az étel, nem is szerettem enni. Amikor ki kellett választani, hogy ki minek szeretne továbbtanulni, az általános iskolai legjobb barátom mondta, hogy ő szakácsnak jelentkezik, én pedig követtem. A harmadik félév végén el kellett döntenünk, hogy cukrásznak vagy szakácsnak mennénk-e inkább, én az utóbbi mellett döntöttem – vallja be Ákos.

Hogy végül Kölnben kötött ki, ugyanolyan véletlenen alapszik, mint az, hogy szakács lett belőle. Tíz éve a nővére kétéves kiküldetésre utazott Németországba. Kölnben kezdett el dolgozni, Ákos követte őt. 2011-ben már nem kellett munkavállalási engedély a letelepedéshez, Ákos nem volt anyagilag ráutalva, hogy rögtön munkába álljon. Elvégzett egy pár eurós integrációs nyelvkurzust, két hónap elteltével pedig dolgozni kezdett. Azzal kapcsolatban, hogy miért nevezett a műsorba, elmondta: egy itthoni látogatásakor éppen a Séfek séfe ment a tévében. Figyelemmel követte a verseny alakulását, megtetszett neki a műsor.

– Úgy gondoltam, hogy mostanra már az én szakmai tudásom is felfejlődött arra a szintre, amit a Séfek séfe igényel, így beadtam a nevezésemet. A motiváció abszolút nem a tízmilliós fődíj volt. Szerettem volna megismerkedni a séfekkel, akik egytől nagy szaktekintélynek számítanak Magyarországon. Nem titkolt célom volt, hogy Vomberg Frigyes csapatába kerüljek, hiszen ő az ország egyik, ha nem a legnagyobb tudású szakembere – mondta Ákos. – A jelentkezésnél a másik fontos szempont az volt számomra, hogy tanuljak egy kis spontaneitást. Én alapjáraton a konyhában nem úgy működöm, mint az a műsorban elvárt volt. A hétköznapokban előre felkészülünk a napi feladatokra, a műsorban pedig rögtönöznöm kellett.

Ez számomra tízezer százalékos elhagyása volt a komfortzónámnak. Ettől tartottam is egy kicsit – vallotta be. Mivel nem a pénz motiválta, még nem is tudja, mire költse. Abban biztos, hogy nem utazik a Maldív-szigetekre, autót és Armani-öltönyt sem vesz csak azért, hogy legyen. Mint mondja, „egyszerű gyerek” lévén megelégszik egy horvát nyaralással.

Azt azonban tudja, hogy szeretne egy-két nívósabb étteremben profiktól tanulni – ebben a tekintetben nem lesz fukar. Bár jelenlegi élete Németországhoz köti, Ákos nem csak vendégségbe jár Szombathelyre. Vallja, hogy továbbra is itt van számára az otthon. Sőt nem zárkózik el az elől sem, hogy később végleg itt telepedjen le. Nem tervezgetős típus, a sorsra bízza magát. Mint mondja, most igyekszik meglovagolni az öt perc hírnév hullámát. Ám nem vár hatalmas kitörési lehetőséget a műsortól. Azt mindenesetre biztosan tudja, hogy szakmailag még több állomás is vár rá, mielőtt megállapodna.

Kiemelt képünkön: Mester és tanítvány: Vomberg Frigyes és Alföldy Ákos

Ezek is érdekelhetik