Frissen Vasból

2021.10.29. 12:00

Influenza: járvány még nincs, de oltóanyag már van – Vas megyei háziorvosoknál érdeklődtünk

Megérkeztek a háziorvosi rendelőkbe az influenza elleni védőoltások. A szakemberek szerint a vakcina felvétele különösen ajánlott, mert a koronavírus- fertőzés magasabb kockázatot jelent, ha más betegséggel is együtt jár.

Cseh-Egyed Bernadett

A jánosházi Máthé László minden évben kéri az influenza elleni védőoltást, az idén is az elsők között kapta meg a vakcinát. Dr. Kiss Imre háziorvos azt mondja, elegendő oltóanyag érkezett, a napokban a települések polgármestereivel együtt megkezdték a lakók kiértesítését. A szintén hozzá tartozó Dukán 19 páciensét már beoltotta, de fontos lenne, hogy mindenhol minél többen jöjjenek, lehetőleg a következő két hétben.

– A koronavírus-járvány újabb hullámának tetőzése és az influenzaoltás valószínűleg összecsúszik időben, ezért mindenkit arra kérek, minél előbb adassa be magának a védőoltást – hangsúlyozza. A koronavírus elleni vakcinát a betegei mintegy 60 százaléka kérte eddig, és még mindig sok a bizonytalan, pedig a fertőzés súlyos lefolyása nagy eséllyel megelőzhető lenne vele. Hozzáteszi: egy, a koronavírushoz hasonló tüneteket okozó vírus is terjed napjainkban.

Sok betege tapasztal száraz köhögést, izomfájdalmat, esetleg lázat e miatt, és a megszokotthoz képest sok a táppénzt igénylő páciense is – a tesztek szerint ugyanis az esetek túlnyomó többsége nem Covid, ezekkel a tünetekkel napjainkban mégsem ajánlatos, megengedett a munkába járás. Az influenza elleni védőoltások elsődleges célja a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedések és az influenza okozta halálesetek megelőzése.

Jánosházi rendelő. Dr. Kiss Imre oltakozásra buzdít
Fotó: Unger Tamás

Ajánlott azon személyek számára, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt fokozottan veszélyeztetettek, illetve akik ezen csoportokat az influenzavírus átadása révén veszélyeztethetik – fogalmaz dr. Fehér Adrienn Vas megyei háziorvosi kollegiális szakmai vezető. A szakember emlékeztet: a Magyarországon forgalomban lévő, influenza elleni oltóanyagok kizárólag inaktivált vírust vagy annak csupán egy meghatározott részét tartalmazzák. Ezek nem okozhatnak betegséget, csupán „felkészítik” az immunrendszert az influenza elleni védekezésre.

Az oltást követő esetleges tünetek (láz, fejfájás stb.) átmeneti jellegűek, önmaguktól spontán javulnak néhány napon belül. Kíváncsiak voltunk arra is, az influenza és a Covid–19 elleni védőoltás hatással lehet-e egymásra. – A vakcinák bármilyen időköz betartásával, vagy időköz tartása nélkül is beadhatók, de ha az oltóorvos vagy az oltandó biztonságosabbnak tartja, javasolt egy-két hét időköz tartása a két oltás között. A térítésmentes influenza elleni oltást igénylők túlnyomó többsége a Covid– 19 elleni védőoltást már megkapta, a két vakcina egyidejű beadásának kérdése valószínűleg ritkán fordul elő.

Ezek is érdekelhetik