Kirándulás

2021.10.13. 07:00

Acsádról a Vadászati és Természeti Világkiállításra

A helyi lányoknak, asszonyoknak szinte minden évben szerveznek közösségépítő jelleggel egy kirándulást: a Parlament, a Vörsi Betlehem után idén a budapesti Vadászati és Természeti Világkiállításra esett a választás.

Bauxberger Kata Civil Tudósító

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: VN/Németh Péterné

Október 8-án, pénteken busz indult Acsádról mindazoknak, akik szeretik a természetet, és kíváncsiak a 2021-es év legnagyobb természeti kiállítására. A kiránduláson 38 természetszerető ember vett részt Acsádról, Meszlenből, Vaszilvágyról, Csepregből és Vassurányból.

A kiállítás a Hungexpo mintegy 75 ezer négyzetméteres területén nyolc pavilonban várta az érdeklődőket. A központi kiállítás a magyar vadászati kultúra évszázadait mutatta be. Az állandó kiállítások betekintést nyújtottak a magyar történelembe, a különböző helyi élőhelyekre és állatfajokra A kirándulás résztvevői megtekinthettek egy egymillió literes akváriumot is, amelybe magyar halfajokat – köztük vizát – telepítettek, de voltak kutyás és lovas programok, valamint solymász- és íjászbemutató is. Köszönet illet mindenkit, aki a szervezésben és lebonyolításban hozzájárult a kirándulás sikerességéhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában