Tárlat

2021.10.13. 07:00

Afrikai fejlesztésekről friss élményekkel a szombathelyi sportházban

Az IMRO Alapítvány afrikai fejlesztési törekvésekről szóló tárlatát a sportházban rendezték meg, egy olyan könyv bemutatójával, amelynek fotóit Szabó Zsolt készítette egy korábbi afrikai utazásuk során.

Merklin Tímea

Fotókiállítás, Benin,Mursits Róbert, 20211012, ut, Szombathely, Vas népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Mursits Róbert alapítványi ügyvezető-elnök elmondta: munkájuk csepp a tengerben, de tudnak segíteni a környezeti fenntarthatósághoz kapcsolódó dolgokban, a víz­ellátás, a hulladékfeldolgozás területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában. Ő maga 2018-ban járt először Afrikában, az idén már konkrét projektet valósítanak meg. Javaslatukra elkezdték külön gyűjteni a műanyag hulladékot, ezt az alapítvány által vásárolt darálógéppel fogják megőrölni, préselőgépeikkel pedig téglákat fognak készíteni a helyiek, és egy fenntarthatósági oktatóközpontot építenek majd fel. Ezenkívül létesítenek egy kézzel működő, pumpás kutat a városnak egy olyan pontján, ahol nincs vezetékes ivóvíz, így 600-700 ember ivóvízellátását tudják megoldani, ami számukra azt is jelenti, hogy kevesebbet kell gyalogolniuk, hogy ivóvízhez jussanak. Az alapítvány munkáját a Hungary Helps program támogatja, amely a magyar kormány humanitárius munkát segítő tevékenysége.

A megnyitó után friss élménybeszámolót hallhattak az érdeklődők az alapítvány munkatársainak szeptember végi afrikai útjáról.

Kiemelt képünkön: Mursits Róbert alapítványi ügyvezető-elnök és Cseke Bence külügyi koordinátor az MSH-beli tárlaton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában