Támogatói okiratokat adtak át

2021.10.01. 14:00

Ágh Péter körzetében 74 település nyert egy-egy millió forintot

A Nádasdy-vár dísztermében adták át a polgármestereknek azokat a támogatói okiratokat csütörtökön, amelyek szerint egyenként egymillió forint kormányzati forrást használhatnak fel az Ágh Péter országgyűlési képviselő körzetébe tartozó települések.

Vas Népe

Fotó: Benkő Sándor

Megyei szinten a Magyar falu program 210 millió forintjáról van szó összesen, a Nemzeti Művelődési Intézet kapta a feladatot, hogy támogatás­kezelő legyen. Éles Krisztina, az NMI vasi igazgatója elmondta: az összeget falunapi programokra és egyéb közösségépítő rendezvényekre, eszközbeszerzésekre lehet felhasználni.

Ágh Péter országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a kormány szándéka célt ér, valóban a közösségeket tudja szolgálni ez a forrás. Körzetének 77 helysége közül 74 érintett, az ötezer fő alatti települések pályázhattak. A három idetartozó város, Kőszeg, Sárvár, Celldömölk más módon kapott támogatást a programjaira. – A köszönet szava jár a polgármestereknek is, hiszen az elmúlt másfél-két évben a veszélyhelyzet adta kihívásoknak igyekeztek megfelelni – mondta Ágh Péter, aki összeszámolta, hogy a választókerületében 356 nyertes pályázat volt a Magyar falu program révén, mióta elindult. Most már nincs olyan település, ahol ne lett volna legalább egy nyertes pályázat – akár önkormányzatnak, akár egyházi vagy civil szervezetnek –, a cél az, hogy a továbbiakban minél több nyertes pályázat legyen. A következő Magyar falu program pályázatokat januárban írják ki, addig érdemes felkészülni. – A falunapokon azt látom, amerre járok, hogy egyre jobbak a programok, fejlesztések vannak – játszóterek, közösségi házak –, a célunk az, hogy az ötezer fő alatti kistelepülések mind élhetőbbek legyenek – fogalmazott az országgyűlési képviselő, hozzátéve: arról számolnak be folyamatosan Kemenesalján és Kőszeghegyalján is, hogy már nincsenek eladó házak, fiatalok költöznek a faluba, és a gyermeklétszám is növekszik. A polgármesterek büszkék lehetnek az eredményeikre, a közös munka folytatódni fog.

Kiemelt képünkön: Polgármesterek csütörtökön a Nádasdy-vár dísztermében, középen Ágh Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában