A Covid negyedik hulláma

2021.10.19. 07:00

Biztosra mentek: előbbre hozták a szalagavatót Celldömölkön

Előbbre hozták, a múlt héten már meg is tartották a szalag­avatót a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimná­ziumban, hogy biztosan ne lehetetlenítse el a Covid negyedik hulláma.

VN

Fotó: Ohr Tibor

– Tavaly vártuk, vártunk, halasztottuk egyre a szalag­avatót a járvány miatt, míg végül elmaradt, és a végzősök szomorú szívvel vették tudomásul. Nem akartuk, hogy a mostani végzősök is így járjanak, így előbbre hoztuk az eseményt, hogy együtt tudjunk örülni a családokkal. Tartottunk már novemberben is szalagavatót, de ennyire korán még soha – mondta érdeklődésünkre Sipos Tibor igazgató, aki hozzátette: az iskola fennállásának novemberben tartandó 75. jubileumi ünnepségére is készülnek már. Nagy öröm, hogy az utóbbi tíz év legjobb beiskolázási eredményét produkálta most az intézmény: 88 gyerek iratkozott be az idei tanévtől. Köszönhető ez annak is, hogy már hat éve megkezdődött a megújulása, 2015-ben lezajlott a külső, 2018-ban a belső felújítása. Az idei szalag­avató ünnepi részét a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban tartották, a védettségi igazolvánnyal látogatható bált az iskola épületében.

A szalagavatón részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő is, aki ünnepi beszédében kiemelte: – Minden nemzedék életében van egy nagy kihívás; a mi életünkben a koronavírus okozta helyzetben kellett helytállni. A Covid mindannyiunk számára nem várt helyzeteket tartogatott. A vírus az előző évfolyamtól a szalagavató ünnepét is elvette. Most már a kormány oltási programja révén szabadabb lehet az életünk, és sor kerülhetett két osztály szalagavatójára.

Az országgyűlési képviselő a büszkeségének is hangot adott: – Az elmúlt évek munkája révén megvalósult az a cél, amit megfogalmaztunk Sipos Tibor igazgató úrral. Volt idő, amikor még arról cikkeztek, hogy esetlegesen bezár ez az intézmény. Az épület állapota lehangoló volt, a jelentkezési statisztikákkal sem lehetett feltétlenül büszkélkedni. De sikerült egy olyan szövetséget létrehozni a kormány, az önkormányzat és a tan- kerület partnerségével, amelyen keresztül lépésről lépésre megújulhatott az intézmény. Az épület felújítása után az iskola előtti tér is megszépült, futókör is létesült. A kiváló pedagógusi teljesítmény és a számos fejlesztés évről évre vonzóbbá tette a gimnáziumot. A 75. évfordulóra készülve láthatjuk: nagy jövő áll az intézmény előtt. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben soha annyian nem kezdték el itt a 9. évfolyamot, mint idén szeptemberben.

Ágh Péter a diákokhoz fordulva úgy fogalmazott:

– A gimnázium elmúlt évei egy sikertörténet fejezetei. Ennek pedig ti is a részei vagytok. Ez a sikertörténet veletek, általatok és értetek íródott.

Mindezt kifejezi az a szalag, amit a végzősök kaptak, ahogy azokat a célokat is, amelyekre a Berzsenyi egész közössége a szülők támogatásával fel akarja készíteni a gyerekeket: az érettségire, a felvételire, az életre.

Kiemelt képünkön: A KMKK színháztermében megrendezett szalagavatón Ágh Péter országgyűlési képviselő is köszöntötte a gimnázium végzőseit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában