Többhavi csapadék

2021.10.13. 07:00

Felmérték a károkat a felhőszakadás után Őriszentpéteren és Bajánsenyén

Alig két hete Őriszentpéteren és Bajánsenyén többhavi csapadék esett le egyetlen óra alatt. Mostanra a károkat is felmérték.

Gyöngyössy Péter

20210930 Bajánsenye Árvíz utáni károk: Soha akkora víz nem zúdult még a településre, mint szerdán, szó szerint teljesen elöntötte a falut a hirtelen le zúduló áradat. Képen: Horváth Zsolt, a sportkör elnöke Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Bajánsenyén 160, Őriszentpéteren 140, Nagyrákoson 95 milliméter csapadék esett. A szomszédos Szalafőn 30, Kercaszomoron 17, Kerkáskápolnán 30 milliméter hullott.Bajánsenyén – amint azt megírtuk – befolyt az óvodaudvarra, az épületbe a víz. Györke Gyula, Bajánsenye polgármestere elmondta: az óvoda egyik csoportszobájában és a művelődési ház színpad előtti részén a felázott padlóburkolatot kell kijavítani; ez 1,5 millió forintba kerül. A legnagyobb kár a nemrég átadott csapadékvízelvezető-rendszert érte: mintegy ötmillió forintra taksálható. Az út azonban itt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében van, ezért az önkormányzat nem tudott a vis major keretből segítséget kérni. Tárgyalt az önkormányzat a közútkezelővel, a cég képviselői ígéretet tettek a károk mielőbbi felszámolására. A kárfelmérés tehát megtörtént, elindult a kivitelezéshez vezető folyamat.

Németh Istvánné Baksa Eszter kérdésünkre elmondta, hogy náluk valamelyest kevesebb csapadék volt. A földutakról a szeri utakra folyt a víz és a Zala is kilépett a medréből, de de hamar levonult az ár. Az mindössze pár órát tartott az egész. Nem keletkezett olyan mértékű kár, hogy a vis major kerethez kelljen fordulni.

A közeli, magasabban fekvő Kercaszomoron és Szalafőn semmit nem éreztek a felhőszakadásból és a villámárvízből.

Kerkáskápolnán viszont hiába volt kevés eső, mivel arra lejt a terület, a Bajánsenye felől lezúduló víz gondot okozott. Keserű József polgármester elmondta: a patakok és az árkok megteltek, kiléptek a medrükből. Bár a Kerka medre a szabályozás során máshová került, a természetes vízgyűjtő most is megvan, így összegyűltek a vizek.

A korábbi Jakosa-malom melletti lakóházat például körbevette a víz, a ház tulajdonosát úgy kellett kimenteni traktorral. A károk mértéke azonban itt sem akkora, hogy érdemes lenne a vis major keretből támogatást igényelni, valamint az ehhez szükséges adminisztrációt és önerőt vállalni.

Kiemelt képünkön: Horváth Zsolt Bajánsenyén menti a menthetőt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában