Helyi termékek

2021.10.25. 07:00

Ha gyúrod a sarat, megtelsz energiával Bükön

Helyi termékekből kínáltak villásreggelit az egyik hotelben, ahol bemutatták a szlovén–magyar határtérséget átszelő Tájházak útját, meghívottak voltak Vas megyei szakaszának érintett szereplői. Az élmény a kulcs, annak megtapasztalása, hogy „a való világnak jobb a felbontása”.

Merklin Tímea

20211021 helyi termékek bemutatása aa Hotel Piroskában, Bük, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A Tájházak útja kezdeményezéshez első körben kilenc tájház és öt szálloda csatlakozott. A félnapos programok könynyen beilleszthetők akár egy hosszú hétvégébe is. Például: a tájházi gyógynövénykertben sétálva gyűjteni lehet, majd a gyűjtött növényekből szörpöt, lekvárt készíteni; részt lehet venni egy-egy népi hagyományőrző foglalkozáson, alkotótevékenységben. Ki lehet próbálni régi tárgyakat, lehet túrázni és helyi termékeket kóstolni. Minden tájház – köztük a két vasi: a vashosszúfalui és a hegyhátszentpéteri – egyedi kínálattal bír. Nyáron a kézműveskedés mellett a gasztronómiai különlegességek kóstolása tartott számot a legnagyobb érdeklődésre. A tájházakban ősszel és télen is van program, hiszen a szüret, az újbor és a Márton- napi, adventi hagyományok mind-mind eleink életének velejárói voltak.

Kovács Istvántól megtudtuk: az utóbbi időben felerősödtek a vidéken maradás, megmaradás, természetközeli lét értékei, és sikeres az a kezdeményezés, hogy bevigyék a szállodákba a helyi termékeket, a környékbeli termelők alapanyagait, amelyek egy másfajta látásmódot jelentenek a rántott hús – „sok kaja, olcsón” – világában. Debreczeniné Késmárky Flóra a hegyhátszentpéteri tájházról szólva elmondta: nyáron egy népi építészeti táborban fiatalokkal együtt építettek egy bemutató falat, saraztak, tapasztottak, fát vágtak, csiszoltak, olyan munkákat végeztek, amelyekre máskor másutt nincs lehetőség. A turizmusban trend az élmények, a tapasztalatok előtérbe helyezése, ezt keresik a látogatók. Horváth Tamás, a tájházak mentora az útvonal sajátosságaként emelte ki, hogy egymás országának értékeit is fel lehet fedezni általa, és a táj házasok is megismerhetik egymás módszereit, lehetőségeit. Ugyanerre a szállodáknak is van igényük, gasztronómiai csereakciók – szlovén nap egy magyar hotelben, illetve magyar nap egy szlovénszállodában – színesítik a programkínálatot.

Szabó Györgyi Erdélyből Hegyhátszentpéterre származott népdalénekes a globalizációs szélről beszélt, amely lesöpör mindent, átlagos pázsittá alakít mindent – azzal a céllal, hogy monokultúrában könnyebb minket kihasználni –, pont ellenkezőleg kell nekünk dolgozni, hogy megmaradhassunk annak, aminek születtünk. Györgyi kifejtette, ha belép valaki egy tájházba, kinyílik előtte egy más univerzum, rájön, hogy gyökerei vannak, ami nélkül nem lehet sem levelezni, sem virágozni, sem teremni. Aki a számítógép előtt tölti a napját, meg kell hogy értse, a való világnak jobb a felbontása. Egy rajzfilm szerű világban nem kunszt királynak lenni, de ha gyúrod a sarat, egy egész évre megtelsz energiával.

Úgy fogalmazott: ha az anyagi eszközöket a szellemi javak szolgálatába állítjuk, lelki gazdagság is szerezhető, ilyen értelemben pedig a tájházak a jövő kapuját jelentik.

Kiemelt képünkön: Horváth Tamás, a tájházak mentora kínálta a vendégeket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában