Koronavírus

2021.10.27. 17:30

Karantén várhat az oltatlanokra – Ha romlik a járványhelyzet, szigorítanak Ausztriában

Ausztriában karantén fenyegeti a koronavírus ellen be nem oltott embereket a járványügyi helyzet további romlása esetén – jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az újabb szigorításokat a kabinet péntek esti rendkívüli ülését követően.

Polgár Patrícia

Fotó: Shutterstock

A Magyar Távirati Iroda (MTI) tudósítása szerint ugyanezen a tájékoztatón Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy azoknak, akik nem tartoznak a koronavírusfertőzésből felgyógyultak, illetve az immunizáltak körébe, jelentős megszorításokra és kijárási korlátozásokra kell számítaniuk a kormány és a tartományi vezetők által szeptember közepén elfogadott többfokozatú terv kiegészítése értelmében.

Az elképzelések szerint az intenzív osztályok 25 százalékos telítettsége esetén bevezetik az úgynevezett 2G-szabályt, amely szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben, például étteremben, szállodában, különböző rendezvényeken, valamint nem látogathatnak betegeket kórházakban vagy idősotthonokban ápolt személyeket. Az utolsó lépcsőben, vagyis az intenzív osztályok 30 százalékos telítettsége esetén karantént rendelnek el az oltatlanok számára. Az érintettek ennek hatálya alatt csak nyomós indokkal hagyhatják el lakhelyüket.

Schallenberg ugyanakkor kizárta, hogy a zárlat a beoltottakat és a gyógyultakat is érintse. Mint mondta, reméli, hogy a tervek serkentik majd az oltakozási kedvet.

Kiemelt képünkön: Növelnék az oltási hajlandóságot

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában