Frissen Vasból

2021.10.11. 18:16

Keményen beszólt Márki-Zay Péter Nemény Andrásnak is

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint többeket különféle módszerekkel arra kényszerítettek, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett – erről az ATV számolt be hétfőn. Ismeretes, Nemény András, Szombathely szocialista polgármestere Karácsony Gergely pénteki visszalépése után elsők között állt ki a DK miniszterelnök-jelöltje mellett.

Vas Népe

Dr. Nemény András: „Minden személyi döntést az minősít majd, hogy a megbízottak milyen munkát végeznek. Ha nem végeznek jó munkát, annak meglesz a következménye” Fotó: Cseh Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Frissítés!

Szombathelyi fórumán Márki-Zay Péter elnézést kért az általa megsértett ellenzéki politikusoktól, miután korábban azt mondta, nem csak Karácsony Gergelyt, hanem a hazájukat is elárulják azok a párbeszédes és szocialista politikusok, akik az első fordulóban Karácsony Gergelyt támogatták, a második fordulóban viszont Dobrev Klára mellé álltak be. Kijelentését azzal magyarázta, hogy fáradtan és kialvatlanul nyilatkozott. „Elnézést kérek mindenkitől, senkit nem szeretnék hazaárulónak nevezni” – jelentette ki, erről az ATV adott tájékoztatást.

Korábban írtuk:

„Alapvetően nagyon szomorú vagyok, mert nyilvánvaló ebben a helyzetben Orbán Viktor hatalomban tartását szolgálja ez a kiállásuk” – nyilatkozta Márki-Zay Péter az ATV Híradónak azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban több szocialista polgármester nyilvánosan Dobrev Klárát támogatta. Az országos felsorolásban Nemény András neve is felbukkant.

Márki-Zay Péter szerint azok az MSZP-s polgármesterek, akik Dobrev Klárát támogatják helyette, nem csak Karácsony Gergelyt árulják el, hanem a hazájukat is.

Szombathely szocialista polgármestere, Nemény András pénteken ismét a városházán fogadta Dobrev Klárát, majd közösségi oldalán jelentette be, hogy a második fordulóban a DK-s miniszterelnök-jelöltet támogatja.

Az ATV arról is beszámolt: Márki-Zaynak többen panaszkodtak, azonban neveket nem akart mondani: „Sajnos többeket belekényszerítenek, belezsarolnak egy-egy ilyen nyilatkozatba, és nagyon kellemetlen nekik, mert még a saját családtagjaik is megvetik őket érte” – állítja. A miniszterelnök-jelölt két politikusról tud, akiket zsarolni próbáltak – számolt be az ATV. Az, hogy Nemény András köztük van-e, a cikkből nem derült ki.

Márki-Zay Péter egyébként hétfő késő délután az egykori fideszes alpolgármesterrel, a Pro Savaria jelenlegi önkormányzati képviselőjével Koczka Tiborral tartott fórumot Szombathelyen. Az eseményre azonban szerkesztőségünk nem kapott meghívót.

Koczka Tibor egyébként az Új Világ Néppárt jelöltjeként mérettette meg magát az ellenzéki előválasztáson, miután a DK-tól befogadó nyilatkozatot kapott. Azonban 400 „ajánlója” sem voksolt rá végül, hiszen mindössze 110 szavazatot ért el.

Márki-Zay Pétert Koczka Tibor mellett László Győző momentumos politikus, Szombathely alpolgármestere is támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában