Manőverezés

2021.10.01. 09:00

Közlekedésbiztonsági vetélkedő diákoknak Körmenden

Közlekedésbiztonsági vetélkedőt szervezett a Vas Megyei Szakképzési Centrum Rázsó Imre Technikuma általános iskolás tanulóknak.

Tóth Judit

20210930 Közlekedési vetélkedő, Soós Petra, Körmend, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Első alkalommal rendeztek közlekedésbiztonsági versenyt a Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikumában. A programnak pályaorientációs célja is volt. A csapatok – javarészt hetedik és nyolcadik osztályos diákok – megismerkedhettek az iskola képzési kínálatával, szaktantermeivel és néhány oktatójával. – Kezdésként KRESZ-tesztet kellett kitölteniük a csapatoknak, majd ügyességi feladatok következtek. A program lebonyolításában segítségünkre volt Tompa Zoltán az egyik autós­iskola képviseletében, valamint itt volt velünk a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa, Binó Tamás is.

A versenyzőknek az elmélet után kerékpáros akadálypályán kellett teljesíteniük. Majd jött az igazi gyakorlati feladat, mégpedig egy kerékpárszerelési verseny, ahol a precíz munkavégzés mellett az idő is számított – mondta Oláh Miklós, a szervező intézmény oktatója. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett programon a helyi általános iskolák mind képviseltették magukat, de a környező településekről – Őriszentpéterről, Nádasdról, Csákánydoroszlóból, sőt Va­s­szécsenyből – is jöttek.

A csapatversenyt az Őriszentpéteri Általános Iskola nyerte, második lett a körmendi Somogyi Béla Tagiskola, harmadik pedig a va­s­szécsenyi Ambrózy-Miggazi István Általános Iskola csapata. Egyéniben Albert Boldizsár (Őriszentpéter) végzett az élen, a második Horváth Ákos (Somogyi Béla Tagiskola, Kör­mend) lett, a harmadik helyen pedig Kamondi Salamon (Őriszentpéter) zárt.

Kiemelt képünkön: Soós Petra manőverez az ügyességi pályán. Fontos, hogy magabiztosan üljük meg a kerékpárt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában