Hétvége

2021.10.10. 07:00

Ötven évvel ezelőtt nyitott meg Szombathelyen a Smidt Múzeum

1971. október elseje. Ötven évvel ezelőtt ezen a pénteki napon, 17 órakor nyitott meg Szombathelyen a Smidt Múzeum.

Tóth Judit

Hollerné Mecséri Annamária, a múzeum vezetője a gazdag gyűjteményben

Fotó: Cseh Gábor

A Vas Népe így számolt be a múzeum nyitásáról: „Most, amikor ezrek és ezrek látják majd a kiállított tárgyakat, gyönyörködnek, okulnak, tanulnak, amikor majd a szombathelyi iskolák ifjúsága, meg a felnőtt nemzedék és a megyén kívüliek vagy a külföldiek megnézik ezt a kiállítást, akkor ez majd jelképesen visszaad sok mindent azért a munkáért, azért a fáradozásért, amelyet dr. Smidt Lajos hat évtizeden keresztül végzett. Számára – azt hiszem – ez lesz a legszebb elismerés, a legszebb köszönet.” Mindezt dr. Gonda György tanácselnök mondta a megnyitón, amikor jelképesen átvette dr. Smidt Lajos felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét, amely közel 50 ezer darabot számlál.

Az érsekújvári születésű dr. Smidt Lajos orvosi diplomájának megszerzése után jött Szombathelyre az akkori kórházigazgató, dr. Pető Ernő hívására. A lelkiismeretesen gyógyító, operáló sebész hálapénzt nem fogadott el betegeitől. Gyűjtés iránti szenvedélye azonban ismeretes volt páciensei körében, akik régiségek ajándékozásával fejezték ki az orvos iránti hálájukat. Kiterjedt baráti és ismeretségi körében szintén szívesen gyűjtöttek számára, de jövedelmének nagy részét is műtárgyvásárlásra fordította. Smidt Lajos 1968-ban ajánlotta fel gyűjteményét Vas megye, illetve Szombathely számára.

Hollerné Mecséri Annamária, a múzeum vezetője a gazdag gyűjteményben
Fotó: Cseh Gábor

A páratlan anyag otthona Szombathely egyik legrégibb műemléképülete lett, helyén egykor a város első gimnáziuma működött. A múzeum első igazgatója dr. Smidt Lajos volt, később lánya, dr. Smidt Erzsébet, majd unokája, Keppel Csilla vette át a vezetést. Jelenleg dr. Hollerné Mecséri Annamária az intézmény vezetője.

– Nagyon sok kedvelt műtárgy van a gyűjteményben, például egy ritka asztali bronz dísz­óra, amelyet egy fekete uszkár kiskutya tart a szájában, valamint egy 2300 éves törpekecske múmia Egyiptomból. A különlegességek közé sorolható még Szily János ágya, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök dolmánya, Boldog Batthyány-Strattmann László családjának bölcsője, és Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című művének egyik tanulmányképe – mondta a vezető. A múzeum 2018-ban új épületrésszel bővült, mely az időszaki kiállításoknak ad helyet.

A közelmúltban két 16. századi nyomtatvány, úgynevezett prognosztikon is előkerült a múzeum anyagából, melyekből az egész világon ez a két példány maradt fenn. Ezeket Tangl Balázs történész és Sánta Sára régi könyves könyvtáros kutatta. Johannes Muntz és Johannes Stabius humanista tudósok matematikai és csillagászati módszerekkel készített előrejelzései Bécs (1503) és Ingolstadt városára (1501) vonatkoznak.

A Smidt Múzeum népszerű, talán azért is, mert rendkívül sokoldalú a gyűjtemény. Jövőre új időszaki kiállítást is terveznek dr. Smidt Lajos életéről és munkásságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában