Frissen Vasból

2021.10.08. 20:00

Vas megyei rangadót rendeznek: összecsap egymással a Körmend és a Falco

Az NB I.-es kosár­labda-bajnokság 5. fordulójában megyei rangadót rendeznek: szombaton 15.45-kor az Egis Körmend a Falco KC Szombathelyt fogadja (M4 Sport+).

Tóth Judit, Tóth Gábor

A Körmend–Falco-meccs mindig parázs csatát hoz – álljanak bárhol is a csapatok a tabellán

Fotó: Szendi Péter

A címvédő és kupagyőztes Falco parádés formában van, mind a négy idei bajnokiját megnyerte, szerdán pedig bravúros győzelmet aratott a vendég AEK Athén ellen a Bajnokok Ligájában. A Körmend két győzelemmel kezdte a szezont, szerdán viszont nagy pofonba futott bele Pakson. Igaz, a Rába-parti együttes eddig csak idegenben lépett pályára, a Falco elleni megyei rangadó lesz az első hazai meccse.

– A Paks ellen nem tudtunk igazán felpörögni, az első perctől ellenfelünk irányította a játékot. Nem úgy játszottunk, ahogy előzetesen elterveztük. Főleg a paksi gyors támadásokkal voltak problémáink, ezeket nem tudtuk megakadályozni – mondta Durázi Krisztofer, a Körmend játékosa. – De igyekeztünk hamar túllépni a vereségen, hiszen nagy rangadó vár ránk. Az edzéseken javítottuk azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk a hétközi meccsen. A Falco kiemelkedik a bajnokságból, komoly játékerőt képvisel. Ennek bizonyítéka, hogy eddig százszázalékosak a bajnokságban, és győzelemmel kezdték a Bajnokok Ligáját is. Rendkívül nehéz dolgunk lesz a szombathelyiek ellen, komplett csapatuk van, minden poszton magyar válogatott játékossal. Kevés gyenge pontja van a Falconak, de mi igyekszünk megtalálni ezeket!

A Körmend–Falco-meccs mindig parázs csatát hoz – álljanak bárhol is a csapatok a tabellán
Fotó: Szendi Péter

– Magam is úgy érzem, hogy jó formában van a csapatunk, jó meccseket játszunk, jönnek az eredmények – jelezte Perl Zoltán, a Falco KC saját nevelésű válogatott játékosa, kulcsembere. – Összeállt a keretünk, jó a hangulat az öltözőben, az edzéseken. Szerdán komoly győzelmet arattunk egy európai topcsapat ellen. Az AEK elleni dia­dal nálam egy szinten van a Zaragoza vagy a Dijon legyőzésével a korábbi BL-szezonokból. Nehéz meccset játszottunk a görögökkel, de úgy éreztem, hogy végig kézben tartjuk az irányítást, a mi akaratunk érvényesült. Gyors volt a játék, nagyon fizikális csatát vívtunk – de nyertünk! Csütörtökön regeneráló edzés volt, és videóztunk, pénteken pedig már teljes egészében a Körmendre koncentráltunk. A közvélemény most kötelező Falco-győzelmet vár – de az ezért nem ilyen egyszerű. Egy megyei rangadó mindig kiélezett meccs, alakulhat bárhogyan, álljanak bárhol is a csapatok a tabellán. Ráadásul a Körmend hosszú idő után játszik ismét hazai pályán, ismét közönség előtt – vélhetően pokoli hangulat fogad majd minket. Nagyon oda kell figyelnünk ellenfelünk mezőnyembe­reire, de a palánk alatt is akad jó játékosa. Tiszteljük az ellenfelünket, de természetesen szeretnénk győzni. Ha hozzuk azt a játékot, elsősorban azt a szintű védekezést, amit szerdán bemutattunk az AEK ellen, akkor szerintem folytatni tudjuk a győzelmi sorozatunkat – erre készülünk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában