Frissen Vasból

2021.11.17. 20:19

A koraszülöttek világnapján lilába borult a víztorony is Szombathelyen – videó, fotók

Készültek tűzijátékkal, fényfestéssel, lila sütikkel, és ajándék­átadó helyszíne is volt szerdán a víztorony parkja. A Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Alapítvány az idén is csatlakozott a koraszülöttek világnapja köré szerveződött kampányhoz. 

Tóth Kata

20211117 Koraszülettek világnapi rendezvény a Víztoronynál, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A korábbi években flashmobokkal hívták fel a figyelmet az idő előtt érkező babákra, családjukra, segítésük fontosságára, és fejezték ki megbecsülésüket a korababák ellátásában részt vevő nővéreknek, orvosoknak. Több alkalommal szerveztek a világnapon lila forgatagot a vasútállomás csarnokában, és nemegyszer pompázott lilában kezdeményezésükre az emlékmű.

A kereken tízéves Zseboroszlán Alapítvány kreatív önkéntesei az idén a tavaly elmaradt alkalmat is pótolták: a szombathelyi Perinatális Intenzív Centrum tereit már kedden lila lufik dekorálták, szerdán pedig lilára színezték Szombathelyt a víztoronynál. Ismét „adományoztak” is, ahogy teszik ezt rendszeresen: átadták ajándékukat, egy kétszemélyes elektromos kisautót a víztorony és a KRESZ-park üzemeltetőjének, az Agora – Szombathelyi Kulturális Központnak. A járművet tavasszal a nagyobbacska gyerekek már használhatják a parkban.

Egy kislány vezetésével gördült be az elektromos kisautó a víztorony elé. Kiss Andrea, az Agora igazgatóhelyettese különös eseménynek nevezte, hogy nem egy alapítvány vesz át ajándékot, hanem éppen fordítva történik. Vigyáznak majd az autóra, ígérte. Az összejövetelen sokan viseltek tegnap valami lilát, akár csak egy kitűzőt vagy sálat – a remény, a hit és a bátorítás színét.

Hozzájuk is fordult köszöntőjében dr. Grasselly Magdolna, a Markusovszky-kórház PICének profilvezető főorvosa, az alapítvány kuratóriumi elnöke. – A koraszülöttek világnapját tíz éve rendezik meg Magyarországon. Az európai kezdeményezés szülői csoportoktól indult – emlékeztetett a főorvos, majd arra hívta fel a figyelmet: hosszú és nehéz utat járnak be a korán érkezett gyerekek, illetve szüleik is, akik minden tiszteletet megérdemelnek. Lackfi Jánosnak az alkalomra írt verséből is idézett.

„A sok doktor, nővér szaladgál, jól tudják, hogy a léc rezeg, az életbe kell átpecázni azt, ki korábban érkezett.” Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Dance Crew hiphoptánccsoportjának lendületes előadása után Bujtás Ervin dalszerző énekelte: „Cselekedj ma a holnapért, minden apró tett új remény, adj a gyermeknek új esélyt.” Az est leglátványosabb részeként a Csillagok háborúja főcímzenéjére tűzijáték ropogott – megvalósítói ebbe is csempésztek lilát, majd fokozatosan lilába öltözött a víztorony.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-koraszulotteknek-szolt-a-dal-a-szombathelyi-korhaz-is-csatlakozott-a-kezdemenyezeshez-video-5484866/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/dr-grassely-magdolna-foorvos-koraszulottekkel-foglalkozik-a-hivatasarol-kerdeztuk-5479202/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában