Frissen Vasból

2021.11.17. 07:00

A Kőszegi-hegység védett erdeiben rackanyáj kószál – Gazdája ki akarta lövetni őket – videó, fotók

Több kiránduló és környékbeli lakos is találkozott azzal a kis rackanyájjal, mely már több mint egy hónapja járja a Kőszegi-hegység erdeit. Az utóbbi hetekben az Óház környékén is feltűntek.

Gyöngyössy Péter

Fotósunk nem kis szerencsével az Enikő-forrás közelében talált rá tegnap a késő őszi napsütésben pihenő szakadár csapatra.

Fotó: Cseh Gábor

Kovács-Lukács Renáta polgári természetőrként figyeli és óvja a Kőszegi-hegység értékeit. Ő adott hírt először az interneten az öt rackából álló kis nyájról, amely kezdetben a Pogány-völgy erdős részén tűnt fel. Azóta a Pogányok és az Óház között többször látták a szakadár csapatot. Úgy tudja, egy cáki telepről szöktek meg az állatok. Kovács-Lukács Renáta azt mondja, a taposásukkal-legelésükkel károsítják a természeti értékeket, lerágják a tölgymagoncokat, ráadásul az úgynevezett állat­elhagyás bűncselekménynek számít – vagyis gyors megoldásra van szükség. Véleménye szerint be kellene fogni őket és gondoskodni a megfelelő elhelyezésükről.

Fotósunk nem kis szerencsével az Enikő-forrás közelében talált rá tegnap a késő őszi napsütésben pihenő szakadár csapatra
Fotó: Cseh Gábor

Megtaláltuk az állatok gazdáját, aki neve elhallgatását kérve elmondta, hogy egy éve vásárolta az Alföldön a három jerkéből és egy kosból álló kis állományt, amely az­óta két báránnyal gyarapodott. Legeltetéssel szeretett ­volna karbantartani egy gyepet. A villanypásztort hamar megtanulták leküzdeni a juhok, de még a közelben maradtak. Sokféle módszerrel próbálták visszaterelni őket.

Ehhez szakembereket is hívtak. Próbálkoztak csalogatással, etetéssel, hálóval és kutyával is. Ez utóbbi olyan balul sült el, hogy a rackák elmenekültek a hegybe. Ezért a tulajdonos megkereste az illetékes vadászt, hogy lője ki őket, mert nem lát más megoldást.

A Kőszegi-hegység érintett fertálya a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadászterülete. Szalai Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadgazdálkodási ágazatvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a birkák gazdája megkereste őket azzal, hogy lőjék ki az erdőben csatangoló, elszabadult állatokat. Ezt azonban a vonatkozó jogszabályok szerint nem tehetik meg. Vadászterületen vadászfegyverrel nem lőhető ki haszonállat. Erre a vadászati hatóság sem tud engedélyt adni. A rendőrség pedig csak belterületen illetékes.

Ifj. Soskó András maga is lefotózta a rackákat. Szívesen befogadnák őket ideiglenesen
Fotó: Cseh Gábor

Megkerestük Kenesei Istvánt, a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének fővadászát is, aki elmondta, hogy előfordulnak hasonló esetek, amikor legelő állatok kiszabadulnak. Ilyen esetben csak a befogás, esetleg az altatólövedék használata jöhet szóba. Ifj. Soskó András Bécsben dolgozó színész családjának is a Pogányokban van birtoka. Többször látta a rackanyájat az Enikő-forrás környékén. Szerinte felelőtlen az a gazda, aki elhagyja az állatait, aztán most lelövetné őket. Szívesen befogadnák ideiglenesen a birtok bekerített részére a kóbor birkákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában