Frissen Vasból

2021.11.18. 14:00

Havi 900 ezer forintot kereshet a polgármesteri kabinetfőnök felesége – frissítve

Háromszázezer forinttal emeltetné meg dr. Kovácsné Takács Klaudia ügyvezetői bérét Horváth Soma alpolgármester, a Savaria Városfejlesztési NKft. FEB-elnökének javaslatára a felügyelőbizottság – erről Lendvai Ferenc, fideszes önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.

Tömböly Ágnes

20211118 Lendvai Ferenc városi képviselő tartott sajtótájékoztatót, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A Savaria Jövőjéért közösségfejlesztés pályázati projekt ad arra lehetőséget, hogy abból munkabéreket is fizessen a Savaria Városfejlesztési NKft. Az elmúlt három évben ebből fedezték az ügyvezető bérének felét – mondta el csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Lendvai Ferenc. Majd így folytatta: – Most az a határozati javaslat, hogy a jelenlegi bruttó bér megtartása mellett 300 ezer forinttal megemeljék az ügyvezető bérét. A projekttel kapcsolatos munkát egyébként eddig a mostani és az előző ügyvezető is elvégezte a munkaidejében – hívta fel a figyelmet Lendvai Ferenc.

A fideszes képviselő emlékeztetett: Puskás Tivadar polgármestersége idején egységesítették a városi cégek ügyvezetőinek munkabérét – ez először havi 500 ezer forint volt, majd bruttó 600 ezer forintra módosította a közgyűlés még az előző ciklusban.

Lendvai Ferenc rámutatott: dr. Kovácsné Takács Klaudia ügyvezető számára ezzel a döntéssel 900 ezer forintos munkabért kreálhatnak. A képviselő hozzátette: ez irreálisan magas. Egyébként 2023. február 28-áig lenne ennyi a kabinetfőnök feleségének havi keresete, amennyiben a közgyűlés azt jóváhagyja – ezt is megtudtuk a sajtótájékoztatón.

Lendvai Ferenc végül arról beszélt, hogy minden évben módosítja a közgyűlés a Savaria Városfejlesztési NKft. számára a 20 millió forintos önkormányzati tagi kölcsön visszafizetési határidejét. Az esetleges pluszforrásból azt is lehetne törleszteni és az ebből befolyó pénzt utakra, járdákra, játszóterekre lehetne fordítani.

A Mustang és a Király utcában lévő üzlethelyiség

Nem ez az első eset, hogy a Kovács házaspár a figyelem középpontjába kerül. Korábban a City7 Magazin írt arról, hogy Nemény András polgármester kabinetfőnöke, Kovács Előd egy feltűnő sportautóval, Ford Mustanggal jár a városházára.

A kabinetfőnök feleségének, a Savaria Városfejlesztési NKft. ügyvezetőjének tulajdonában álló cég pedig a pandémiában vásárolt több tízmillió forintért a Király utcában egy 100 négyzetméternél nagyobb üzlethelyiséget.

Információink szerint november végén szavazhat arról a közgyűlés, támogatja-e dr. Kovácsné Takács Klaudia ügyvezetői bérének 900 ezer forintra történő megemelését, és ezzel változtat-e a baloldali városvezetés azon az elven, hogy minden ügyvezető ugyanannyit keressen az önkormányzati cégeknél.

Frissítés:

Horváth Attila alpolgármester a Lendvai Ferenc sajtótájékoztatóján elhangzottakra közleményben reagált, abban azt írta: „A fideszes városvezetés idején bevezetett gyakorlat szerint az elnyert pályázatokban végzett többletmunkáért az önkormányzati dolgozók és egyes cégvezetők az alapbérükön felül többletdíjazást kapnak, mely nem a város költségvetéséből, hanem a pályázatokból kerül finanszírozásra. A Savaria Városfejlesztési NKft. felügyelőbizottsága törvényesnek találta ezt gyakorlatot, de a város nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel, mely a kormányzati elvonások miatt állt elő, dr. Nemény András polgármester nem terjesztett és nem is terjeszt elő semmilyen ügyvezetői béremelésre vonatkozó javaslatot. Lendvai Ferenc hajlamos elfelejteni, hogy a fideszes városvezetés alatt Illés Károly, jelenlegi frakcióvezető 1,5 millió forintos fizetést kapott ügyvezetőként az akkor induló, egy alkalmazottal működő, érdemi munkát nem végző Haladás Sportkomplexum NKft.-ben. Nem emlékszem rá, hogy akkor akár Lendvai Ferenc vagy a Fidesz-frakció bármely tagja tiltakozott volna ez ellen” – írta az alpolgármester.

Fidesz: Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

A tényszerűségért hozzá kell tenni: felépült a Haladás Sportkomplexum, amit azóta is a Haladás Sportkomplexum NKft. működtet – immár állami szerepvállalással.

Meglepődve olvasta Horváth Attila alpolgármester közleményét Lendvai Ferenc, aki azt úgy kommentálta: nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Jó lenne, ha Nemény András polgármester rendet tenne az alpolgármesterek között.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/mustang-a-varoshazanal-a-jarmuszolgaltatasi-platformon-is-tajekozodtunk-5351471/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-pandemiaban-ki-vesz-ertekes-belvarosi-ingatlant-szombathelyen-4818682/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában