Frissen Vasból

2021.11.30. 07:32

Kedden időszakosan kisüt a nap, de délutántól akár csapadék is érkezhet megyénkbe

Délutánra 5 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

met.hu/Kőszegi Időjárás Előrejelzés

Vas megye

Kedden a nap első felében még időszakosan kisüt a nap. A délelőtti fátyolfelhők miatt szűrt napsütés valószínű. Délutánra északnyugat felől beborul az ég. Csapadék csak Sopron környezetében valószínű, eleinte havas eső, később eső formájában, de nem jelentős mennyiségben. Kőszegtől délre várhatóan nem esik csapadék, a köztes területeken csak kisebb csepergés alakul ki. Déltől, délutántól a nyugati, délnyugati szél fokozatosan megélénkül. Délutánra 5 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Fotó: met.hu

Országos

Délelőtt napos időre van kilátás általában kevés felhővel, majd a déli óráktól északnyugat felől melegfront érkezik, hatására gyorsan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délután, este elsősorban az ország északi felében várható csapadék: kezdetben nagyobb területen megvan az esély havazásra, havas esőre, majd egyre inkább az esőnek növekszik az esélye. A nyugati, délnyugati szelet nagy területen kísérik erős lökések, főleg a hegyekben lehetnek akár viharos széllökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -1 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Ezek is érdekelhetik