Telepítés

2021.11.16. 16:00

Madárodúk a magyarszecsődi horgásztó környékén civil kezdeményezésre – fotók

Hét madárodút telepített a magyarszecsődi horgásztó környékére a Vágtázó Kenu Tábor Egyesület. Az odúkat elsősorban búbos bankáknak szánják.

Tóth Judit

Fotó: Szendi Péter

A Vágtázó Kenu Tábor Egyesület – ahogy neve is mutatja – két fő tevékenységet végez, az egyik a lovaglás, a másik a vízitúrázás, azon belül is elsősorban a kenuzás. A civil szervezet kiemelt célja, a természet értékeinek védelme, a tagok ennek kapcsán kezdeményezték madárodúk telepítését a magyarszecsődi kavicsbányatónál. – Szeretnénk elérni, hogy más civil közösségek is kedvet kapjanak az ilyen akciókhoz. Saját költségen készíttettük el az odúkat, bízunk abban, hogy hamar használatba veszik a madarak-mondta Móricz Péter egyesületi tag.

- Kevés az odvas fa, szükség van a mesterséges odúkra – hangsúlyozta a Góczán Éva, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre. Megtudtuk, hogy nem mindegy hogyan telepítik a fából készült madárlakokat. Fontos hogy az odúk legalább két méteres magasságban legyenek, és tájolásuknál ügyelni kell arra, hogy nyílásuk déli, dél-nyugati irányba nézzen.

Az odúkat főként a védett búbos bankáknak szánják, hiszen számuk eléggé megfogyatkozott, de nem kizárt, hogy a cinkéknek és a csuszkáknak is jól jön majd a telepített lakhely a téli időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában