Magyar Passió – Közönségtalálkozó a szombathelyi díszbemutató után

Hivatalosan tegnap mutatták be a nagyközönségnek a Magyar Passiót, a film díszbemutatóját azonban már október 29-én megtartották a Savaria moziban. A vetítés után Eperjes Károly színművész, a film rendezője és Hábermann Jenő producer osztottak meg kulisszatitkokat a film születéséről. A Tokár János ferences szerzetes által moderált beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott, elsőként a vége főcím utáni percekig tartó vastapssal. Azoknak, akik abban a hitben voltak, hogy Eperjes Károlyt rendezőként mint elsőfilmest láthatták, csalódniuk kellett, ugyanis katonakorában némi eltávért már rendezett egy fesztiváldíjas alkotást – igaz, az a film még az őrmestere neve alatt futott.

A Magyar Passió ötletét Várnai Péter címzetes prépost adta, aki Krisztus inge címmel írt történelmi színjátékot, és azt szerette volna, ha ebből Eperjes Károly csinál színházi előadást, ő azonban egyből arra gondolt, hogy a téma sokkal inkább kívánkozik mozivászonra, mint színpadra: „Mert ha mindezt a nézők – különösen a fiatalok – színházban látják, el sem hiszik, hogy megtörtént.” Márpedig nagyon is megtörtént, 1950-ben 63 magyarországi szerzetesrend működési engedélyét vonta meg az állam, ezzel több mint tízezer szerzetest üldözve el. Az alkotók komoly adósságot törlesztettek, mivel a téma finoman szólva is el van hallgatva. A film a történtek esszenciája, ugyanis a bemutatott jelenetek szinte mindegyike megtörtént a valóságban is, legfeljebb más-más személlyel. Sőt, mint azt a rendező hangsúlyozta, az igazi szörnyűségek ábrázolását tudatosan kerülték. Eperjes meggyőződése, hogy az 1956-os forradalom egészen máshogy alakulhatott volna, ha az a csaknem 12 ezer ember, akit erőszakkal kiemeltek a társadalomból, a forradalom napjaiban a tömegek élén állhatott volna. A forgatás sok tekintetben szerencsés csillagzat alatt zajlott, akkor esett az eső, amikor benti jeleneteket forgattak, akkor sütött a nap, amikor sütnie kellett, viszont Eperjes Károly kétszer is elkapta a forgatás ideje alatt a koronavírust, ám így legalább jutott idő hetedjére is átírnia a forgatókönyvet. A gyártásvezető sajnos belehalt a fertőzésbe.

A film címe egyrészt utalás arra, hogy ez valóban egy magyar passiótörténet, valamint nem titkolt célja volt a rendezőnek, hogy azokat is becsábítsa a mozikba, akik Mel Gibson Passióját szeretnék összehasonlítani az övével, ez a film ugyanis „a hívőt megerősíti, a kétkedőt elgondolkodtatja”. Mielőtt azonban megnyugodnánk, hogy azok az idők már elmúltak, Eperjes arra figyelmezteti közönségét, hogy „míg az ötvenes években legalább látható volt az ördög, ma már olyan csinos, hogy látni sem lehet, éppen ezért nem árt résen lenni”. Aki viszont szeretné tudni, hogy milyen volt az ÁVH képébe bújt ördög az ötvenes években, az mindenképpen nézze meg a Magyar Passiót, mert itt bőven mérik a gonoszságot, kapzsiságot, becsületet, hitet, önfeláldozást, bűnbocsánatot és bűnbánatot egyaránt. A film szól arról is, hogy ha valaki harmóniában van Istennel, akkor is szabad, ha börtönben van – és ha befogadja Istent, akármekkora bűnt követ el, van visszaút. És hogy van-e happy end? Természetesen igen, hiszen Krisztus feltámadt!

Kiemelt képünkön: Habermann Jenő, Tokár János és Eperjes Károly a Savaria moziban