Fejlesztési sorozat

2021.11.05. 07:00

Megszépül az óvoda, épül a ravatalozó Nagysimonyiban

Folytatódik az elmúlt időszak fejlesztési sorozata a településen: az óvoda belső felújítására csaknem 27 millió forintot nyújt a kormány, és zajlik a ravatalozó újjáépítése is.

Vas Népe

Fotó: Ohr Tibor

Lábos András polgármester elmondta, a Magyar falu program és a Belügyminisztérium pályázatainak köszönhetően olyan fejlesztéseket sikerült megvalósítani, amelyek régi vágyai voltak már a településen élőknek. Több utat és járdát tettek rendbe, de egyebek mellett több mint kétmillió forint jutott orvosi eszközök beszerzésre is.

A Magyar Templomfelújítási Programhoz is csatlakozott a település, a római katolikus templom tornyának és homlokzatának felújítására, valamint az evangélikus templom külső renoválására is 15 millió forintot nyert Nagysimonyi. Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kormány célja a kistelepülések még élhetőbbé tétele, ebben nagy segítséget jelentenek ezek a pályázati lehetőségek.

Kiemelt képünkön: Ágh Péter Nagysimonyiban köszöntötte az időseket is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában