2021.11.03. 07:00
Sikeres a termelői piac Szalafőn
Májusban, éppen pünkösd vasárnapján nyitott meg a településen a termelői piac, amely nagy népszerűségnek örvend.
Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: VN/szalafői önkormányzat
Továbbra is nyitva tart vasárnaponként 9–13 óra között a szalafői termelői piac. Lugosi Arnold polgármestertől megtudtuk, hogy az eladók és a vásárlók is elégedettek. Úgy tűnik, van igény a helyi termelők portékáira, ezért is döntöttek a folytatás mellett. Eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy a turisztikai utószezon befejeztével – vagyis nagyjából október végén – bezárják a piacot.
A vásárt a község önkormányzata kezdeményezte. Különösen Molnár Márk képviselő állt az ügy mellé, ami mára sikertörténet lett. A cél az volt, hogy kihasználják a turisztikai idényt, és helyzetbe hozzák a helyi termelőket. Most még egy sátor alatt kínálják termékeiket az árusok, de már folyamatban van egy pajtaszerű épület tervezése, amely a jövőben helyet ad a termelői piacnak, és közösségi térként is funkcionál majd.
Kiemelt képünkön: A helyi termelőket hozták helyzetbe