Frissen Vasból

2021.11.13. 18:14

Varázsvilág: Harry Potter az Iseumba költözött – fotók

Több tucatnyian látogattak el szombat délután az Isis-szentélybe: Harry Potter fiktív(?!) világával ismerkedhettek meg az érdeklődők az Iseum Savariense állandó kiállításának tükrében. Volt csillagászat óra a Roxfortban, rúnaismeret és láthatatlan pennával való írástanulás is.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Cseh Gábor

Nagy Diána múzeumi tárlatvezető felfedezte, az Iseumba több olyan műtárgy található, amelyek szimbólumrendszere azonos azokkal a motívumokkal, amelyek a Harry Potter univerzumba is megjelennek. – A rendezvénnyel az eredeti célom az volt, hogy megmutassuk: a Harry Potter nem egy buta varázslósztori. Másrészt azonban ez jó alkalom arra is, hogy olyanok is eljöjjenek a múzeumba, akik egyébként ezt nem tennék – fogalmazott lapunknak Nagy Diána.

Előbb egy tudományos jellegű előadás és tárlatvezetés várta az érdeklődőket, majd fakultatív varázslatos programok, kézműves foglalkozások közül választhattak a résztvevők. A vállalkozó szellemű látogatókat beosztották a négy roxforti házba a jól ismert Teszlek Süveg segítségével, de egyebek mellett volt mandragóra és varázspálca készítés, Csillagászat óra a Roxfortban, rúnaismeret, és még varázslatos ételek és italok kóstolója is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában