Frissen Vasból

2021.11.03. 14:03

Vas megyei településeket is érint – Kötelező a maszk használata a templomokban

A járványhullám erősödése miatt, az egymás iránti felelősségvállalás jegyében 2021. november 3-tól az alábbi rendelkezéseket hozta Veres András megyéspüspök a Győri Egyházmegye területén.

vaol.hu

Fotó: Győri Egyházmegye

Mivel a kormányzati intézkedés november 1-jétől kötelezővé tette maszk viselését olyan helyeken, ahol sokan zárt térben vannak együtt, ezért templomainkban a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmak során a maszk használatát elrendelem – olvasható dr. Veres András közleménye a Győri Egyházmegye weboldalán.

 

A Győri Egyházmegye területe nem azonos a közigazgatási megyékkel. Így az intézkedés az alábbi Vas megyei településeken is érvényes: Csepreg, Tormásliget, Mesterháza, Bük, Iklanberény, Lócs, Gór, Bő, Sajtoskál, Simaság, Horvátzsidány, Peresznye.

  • Az áldoztató az áldoztatás során viseljen maszkot. Az áldoztatás megkezdése előtt szembetűnő módon fertőtlenítse kezeit. Az áldoztatás ismét csak kézbe történhet.
  • A kézfogást a liturgiában mellőzzük.
  • A szenteltvíztartókat ürítsék ki, a bejáratnál helyezzenek ki fertőtlenítőszert.
  • A perselyezés a hívek templomból való távozásakor történjen.
  • Akik betegség tüneteit észlelik magukon, maradjanak távol a liturgikus eseményektől.
  • A betegekre, mint minden más betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentés érvényes.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában