A helyi talajokhoz és klímához alkalmazkodott régi gyümölcsfajták kincsei a vasi tájnak – fotók

– Az idén elfagyott a kajszi és a cseresznye is. Lenn lakunk a „lappon”, itt hamar van fagy, tavasszal jön a hóharmat, könnyen elviszi a termést. Ráadásul itt agyag van – összegzi a termőhelyi viszonyokat a 85 éves Panker Vilma néni, aki ma a Kovácsszer és a Siskaszer legidősebb lakója. Nem könnyű itt új gyümölcsfajtákat csatasorba állítani. Panker Jenőné Gömbös Vilma idős kora ellenére élénk, nyitott személyiség, nem utasítja el az újdonságokat. Ő is próbálkozott starking almával és nyári vajkörtét is vásárolt egy faiskolában.

– A starking megfogant, termett is egyszer, de aztán kiszáradt – meséli az idős aszszony. – A vajkörte nem akart teremni. Akkor hoztam egy ágat arról a körtefáról, amire gyerekkoromból emlékeztem. A szülői ház szomszédságában állt. A szomszédéknak nem volt kútjuk, hozzánk jártak vízért. Az öreg Vilma néni, amikor jött a korsójával, a kötényében mindig hozott nekünk, gyerekeknek körtét. El is neveztük „vilmanéni” körtének. Sikerült róla ágat szedni, összepárosítottam a faiskolában vett körtével, azóta szépen terem ez az ág, de az eredeti fa is. Kész csoda. Közben Vilma néni meg is mutatja, hogy mi az a párosítás. Mivel ebben az időszakban kosarakat köt, van kéznél éles kés és ág is. Gyors kiképzést kapunk az oltás ezen módszeréről. Mit hova kell illeszteni és hogyan sarazták be az oltás helyét.

– Amíg élt az öcskös, ő nagyon sokfelé járt, mindig hozott ágakat, aztán közösen oltottunk – emlékezik meg unokaöccséről, Gömbös Kálmánról, aki a környéken a legjobb ismerője volt a régi fajtáknak. Vilma néni portáján nem mehet veszendőbe semmi. Nemrég egy édes téli almafa nagy ága letört, félő volt, hogy elpusztul a fa. Még időben szedett róla ágat, jött a párosítás, és ahogy Vilma néni fogalmaz, szépen „megöröködött”, azaz megfogant és él az új fácska, tovább víve a sok évszázad alatt kialakult genetikai örökséget.

– Nekem fehér és piros pogácsaalmám van – folytatja az idős asszony. – Ezek téli almák. A fehér pogácsa kicsit savanykásabb és kisebb is. Októberben szedik le. Utána olyan helyre kell tenni, ahol nem fagy meg. Akinek nem volt pincéje, annak a zsuppos padláson elállt, most a cseréptető alatt megfagy. Amit boltból ismerünk jonatán, az piros, meg egy kicsit csíkos. A régi jonatán tiszta piros, inkább bordó. Az is eláll télen. A mákalma akkor érik, mint a mák, az egéralma inkább őszi gyümölcs. Olyan, csúcsosabbféle. A szülői házunk szomszédságában volt koszosalma meg vasalma. Az utóbbiból volt piros és zöld is. Nagyra nő és nagyon kemény. Novemberre érett meg, amikor jöttek a fagyok. Éretten is kemény volt, meg se „porhult”, de így is megették. A „kamarába” betették, ottan elállott. Van még egy édes alma, amit mi csak gyepűalmának hívunk, mert a gyepűben nőtt. Az se „porhult” meg, inkább megfonnyadott. Téli alma volt az is. Közben megjön Pongráczné az alsó szomszéd, aki a néni lánya. Naponta többször ránéz Vilma nénire. A két asszony mérgelődik egy sort a szarvasok miatt. Most is áttörték a kerítést. Nemrég egy ígéretes, fiatal, hosszú szilvafácskát rágtak körbe. El is pusztult.

– A sózókörte egész „gömbölü”, az is téli körte – folytatja a körtékkel Vilma néni. – A javát megszárogatták a kemencében száraz körtének. Enni csak akkor lehetett, ha megpuhult. Pálinkának is jó volt, annak megtörték. A tüskés körte nyár végén, ősz elején érik. Nagyon finom volt, azt meg lehetett enni, olyan keményen, ahogyan leesett a fáról, de megszárogatták száraz körtének is. A zabérő körte akkor érett, amikor a zab. A szára felé elvékonyodik a gyümölcs, a rozsérő körte inkább „gömbölü”. A zabérőt csak megenni szokták. A bakszar körte evésre is jó volt, de meg is szárogatták. Az egy kicsit hosszúkásabb fajta. Amikor gyerekkoromban mentünk rétet „grábluni”, befutottunk a fa alá mézes körtét enni. A lómonyú körte hatalmas nagyra nőtt. Késő ősszel érett. Gyümölcsöt akkor szoktunk szárogatni, amikor anyánk kenyeret sütött a kemencében – folytatja Panker Vilma.

– Amikor megaszalódott, akkor megint sütöttek valamit, aztán újra betették. Kétszer háromszor meg kellett ismételni, hogy megszáradjon. A körtét egészben tették be, az almát gerezdekre vágva. Az édes almát lehetett megszárogatni, a savanyút nem. Nemcsak megaszalódott, kővé kellett száradnia. Beletették a kópicba és utána évekig elállt a padláson. Télen süteménybe rakták, vagy pedig „dinsztben” megfőzték és úgy ették csemegének. Vilma néni elmeséli azt is, hogy volt a téesz előtti időkben még hegyük is. Általában mindenkinek volt 500-600 tőke szőlője.

Volt kormin, noha, Izabella és a százszoros fajta. A szőlő végében egy sózókörtefa, cseresznyefa vagy almafa állt. A téesz-időkben mindent beszántottak. Hírmondója se maradt. Vagy mégis? Vilma néninek ma is van egy-egy tőke kormin, noha és Izabella szőlője, sőt a ház előtt lugasa is.

Kiemelt képünkön: Panker Jenőné Gömbös Vilma néni mesélt a régi gyümölcsfajtákról