A hét átlagos kufli – Szavak és szóközök a képkorszakból

Az illusztráció-vizualizáció kér déseit a tudomány, a tankönyvek, a gyerekkönyvek felől vizsgálták az előadók, de szóba került a múzeumok vizualitása is; ebből következően több tudományterület – és több egyetem – képviselői vettek részt az eseményen, amely a szombathelyi tanszéken a jövő tanévben elindítandó illusztráció specializáció „beharangozásának” tekinthető. Nyilván elsősorban a Covid-helyzet miatt többen virtuálisan – mintegy mozgókép által – kapcsolódtak be az eszmecserébe.

A kutatók, elméleti szakemberek mellett alkotókat is meghívtak. Személyesen volt jelen a szombathelyi illetőségű grafikus, Bonyhádi Károly, akinek sok más mellett a Weöres Sándor Színház játékos-elegáns arculatát és plakátjait köszönhetjük. Eljött (visszajött) Szombathelyre a képzőművész-grafikus Sztranyák Zsófia is – ezúttal annak az alkotócsoportnak a tagjaként, amely – nyertes pályázóként – a 2017-es Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonját készíthette el: a szavak közötti csenddel, a szóközzel a középpontban. Mert képkorszak ide vagy oda, azért a szavak nem vesznek el.

A mostanában szerzőként, illusztrátorként rendkívül népszerű Dániel András képzőművészként indult – de mint mondja, a szöveg, a szövegszerűség már akkor is jelen volt a munkáiban; akár hiányként. És mert a szöveg és a kép egyaránt érdekelte, talán törvényszerűnek is mondható, hogy egyszer csak megtalálta a kettő találkozási pontját – a saját szövegeit ő maga illusztrálja: „Megpróbáltam, jól benne is maradtam.” Persze egészen sajátos módon.

Kifejezetten arra törekedett, hogy a szöveg és a kép (illusztráció) viszonyában meglévő alá- és fölérendeltséget megszüntesse: az volt számára a legfőbb kérdés, hogy miképpen tud úgy öszszejátszani ez a két terület, hogy együtt ad ki egy egészet. Azóta is ezzel játszik. Egy kósza firkából születtek meg a kuflik, ezek a szeretnivaló kis lények, akiket odarakott a „semmi közepére és megnézte, mit tudnak ott csinálni”. Sok mindent: a kuflisorozat a 17. képeskönyvnél tart a Pagonynál, de van kuflianimáció (Scherer Péter hangján) és kuflijáték is. Dániel András azt mondja, hogy amikor csinálja, ő maga is beköltözik a kuflikönyv terébe. „Szigorú tér” ez, a két borító határozza meg.De annál jobb játszani a keretekkel; akár – régi kelet-európai mintára – kijátszani, szétfeszíteni őket.

A szerző-illusztrátor úgy működik ilyenkor, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde: hol a szöveg felől, hol a vizuális ötletből indul el. A kettő aztán mindig összetalálkozik. Hogy meddig tart a kuflisorozat, nem tudni. Mindenesetre a szerző-illusztrátor titkos vágya is teljesült: a kuflikönyveket – mint a jó gyerekkönyveket – nem csak a gyerekek szeretik, a kuflik még egy-egy goa-partin is feltűnnek. De Dániel András szerint bárhol összefuthatunk velünk: „Hét átlagos, meglehetősen lusta figura, akik semmi mást nem szeretnének, mint azt, hogy békén hagyják őket.”

Kiemelt képünkön: Dániel András ezúttal a virtuális térbe költözött. Bordács Andrea mutatta be a közönségnek