A vértanúság útján

2021.12.12. 13:16

Boldog Brenner Jánosra emlékezett az egyházmegye Szentgotthárdon

Több százan vettek részt szombaton este a Boldog Brenner János vértanú emlékére tett hagyományos túrán. Az alkalomra az egyházmegye számos részéből érkeztek zarándokok.

Tersztyánszky Krisztina

Fotó: © Szendi Péter

Boldog Brenner János vértanúságának ünnepe már délelőtt, Szombathelyen megkezdődött, ahol a püspöki szentmisén Schönberger Jenő szatmári megyés püspök mondta a szentbeszédet és mutatta be a legszentebb áldozatot.

 

Délután a zarándoklatra érkező hívek a hagyománynak megfelelően a Szentgotthárd-máriaújfalui Szent Péter és Pál apostolok templomban gyülekezett. A megemlékezés évről évre itt kezdődik, hiszen a vértanú káplán a meggyilkolása előtti napon, 1957. december 14-én szombaton itt mutatta be utolsó szentmiséjét. Rövid litánia után a hívek innen a rábakethelyi Mindenszentek templomba gyalogoltak, útjukat égő mécsesek sora jelezte. A rendszeresen zarándoklók számára már ismerős a jól megszervezett menet: az erdőben, hosszan elhúzódó tömegben több helyen hátukra csatolt hangszóróval ellátott segítők haladnak ilyenkor, hogy az elöl megkezdett imádságokat, énekeket mindenki jól hallja és azokhoz távolabbról is csatlakozni tudjon.

Fotók: Szendi Péter

A zsúfolásig megtelt rábakethelyi templomban Fazakas Z. Márton csornai premontrei apát tartotta az ünnepi szentmisét. Nehéz megszólalni itt, ahol olyan erős a hely üzenete, és ahol olyan hívők társaságában lehet, akik még személyesen ismerhették a vértanú káplánt – utalt rá szentbeszédében. Ünnepi gondolataiban arról elmélkedett, mi volt Boldog Brenner János titka, hogy lehetett egy vidám, derűs személyiségű fiatal embernek olyan erős hite, és hitéből merített ereje? Hogyan volt képes reménnyel tevékenykedni a diktatórikus rendszer szorításai közepette?  Mindszenty bíboros, Márton Áron erdélyi püspök és Boldog Brenner János példáját idézve emlékeztetett: Isten az érte való szenvedésre csak kiváló lelkeket szokott kiválasztani. De az üdvösséget egy békés, tiszta, tartalmas élettel is elérhetjük. Utalt arra is: ma is ölnek papokat, ma is vannak, akiknek szenvedniük kell Istenért, hitükért.

Forrás: © Szendi Péter

A szentmise végére a Szombathelyen egyéb feladatot teljesítő dr. Székely János megyéspüspök is megérkezett. Huszár Gábor polgármester átadta neki a nap korábbi részében bemutatott könyvet, amely dr. Kozma Ferenc nagy műveltségű rábakethelyi plébános 1945 és 1956 közötti emlékiratait teszi közzé. Majd a püspökkel, az apáttal, Brenner József nagypréposttal és számos lelkipásztorral az élen megindult a menet azon az úton, amelyen azon az 1957 decemberi tragikus éjszakán Brenner káplán a halálba indult. Az egyes stációknál Brenner János közbenjárásáért imádkoztak a hívek. A közös imában az az imádságos és dalos füzet volt a segítségükre, amit a káplán születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából adott ki a Nagyboldogasszony Plébánia az önkormányzat támogatásával. A zarándokok a Jó Pásztor kápolnánál a szentté avatásért fohászkodtak, majd a zsidai emlékkeresztnél mondtak záró imát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában