Csonka Szilviának fontos, hogy a családot, magánéletet és a színházat elválassza egymástól

És ízig-vérig szombathelyi színésznő. Két évad szünet után most megrázó és felemelő egyszemélyes (jutalom)játékkal tért vissza a színpadra. Nemcsak játszik, dramaturgja, rendezője is az előadásnak. Sőt ő a jelmeztervező: itt minden újrahasznosított anyagból készült.

-Úgy tűnik, fikarcnyit nem változott az a kislányos, egyúttal tartásos kedvesség, impulzivitás és ragyogás – csak ez utóbbi teljesebbé vált -, amivel a szombathelyi színház hőskorában a színpadon és a színpadon kívül mindenkit azonnal levett a lábáról.

-Mondogatják a környezetemben, hogy sokat higgadtam, megfontoltabb lettem, amióta vannak gyerekeim. Nyilas vagyok, tűz jegyű – nagyon hirtelen. Most már azért veszek egy levegőt, utána reagálok. Mondjuk a munkában megkövetelek minden precizitást, pontosságot – ahogyan magamtól is maximálisan elvárom ugyanezt. Szerintem az a legfontosabb, hogy ha az ember valamit csinál, azt a legjobban csinálja. Persze a színházi nagyüzemben egy idő után az ember óhatatlanul elfárad. Nekem nagyon jólesett ez a két évad kihagyás: rá tudtam nézni önmagamra, rá tudtam nézni a színházra – kívülről láttam az egészet. Föl tudtam tenni azokat az alapkérdéseket, hogy van-e nekem itt keresnivalóm vagy nincsen – és ha csinálom, akkor hogyan akarom csinálni.

-Erős egyszemélyes előadással jelentette be, hogy újra itt van: a Pornó igazi jutalomjáték – nem mellesleg személyes vallomás.

-Amikor már tudtam, hogy szeretnék visszajönni, és megkértem Duró Győzőt, hogy keressen-ajánljon darabokat, Visky András Pornója volt az, amit először a kezembe adott. Nagyon jó anyagnak találtam arra, hogy szóljon a színházról, szóljon a nőről, az anyáról, arról, hogy mit gondolok a világról – ennek alapján elkezdtem vele dolgozni. Így kerültek bele a vendégszövegek. Amikor elküldtük az írónak, nagy örömömre engedélyezte a változtatásokat. Még ajánlatokat is tett, hogy merrefelé lehetne alakítani.

- Közben pedig volt egy pandémia – és egy igazgatóváltás a színházban.

-A próbafolyamat egy része éppen ezért olyan volt, mint valami különös lebegés. Aztán amikor megtörtént az igazgatóváltás, szép szelet kapott a produkció. A munkabemutató előtt fél órával azonban kiderült, hogy nem lesz itt semmiféle előadás, haza kell menni: a pandémia miatt lefújták. Azt hittem, hogy viccelnek. De nem. Pedig már nagyon vártam a közönség visszajelzését. Kétszer ment el ez így. De az elmaradt munkabemutató után jöttem rá, hogyan lehet például élesebbé tenni a karaktereket. Az idő megérlelte az egészet – hagyott rálátni. Hasznomra volt. Akkor persze rosszul éltem meg.

-A gyerekek, Hédi és Vilmos látták már színpadon?

-Nem, arra nagyon odafigyelek, hogy ne lássanak jelmezben sem. Nem akarok zavart okozni nekik azzal, hogy ne értsék, anya miért néz ki úgy, miért beszél másképp – egyáltalán, mit csinál. Arra is figyelek, hogy az üres idejükben ők ne itt legyenek. Legyen saját életük. Legyenek normális emberek. Most megint elkezdődött az a periódus, hogy már alszanak, amikor hazaérek, az édesapjuk van velük. Rá számíthatok mindenben – bár nem színházi ember, a színházi dolgokat is meg tudjuk beszélni, kíváncsi vagyok a véleményére -, és ez megnyugvással tölt el. A nagyszülők is ahol tudnak, segítenek. Ez nagyon erős biztonságot ad. És erőt ahhoz, hogy az ember tudja csinálni. Kezdettől fontos volt, hogy a családot, magánéletet és a színházat elválasszam egymástól. Sében anyukák összejárunk egy hónapban egyszer nevetni, jól érezni magunkat, beszélgetni a családunkról, a gyerekeinkről. Közülük a legtöbben most, a Pornóban láttak engem először színpadon. Utána az volt a kérdésük, hogy de hát ez hogyan lehet. Annyira más volt, akit-amit a színpadon láttak, mint amilyennek ismernek. Még aznap este elmentek a boltba ajándékért: az újrahasznosított szatyorban volt citrus, füge, datolya, narancs, hibiszkusz(tea)… Minden, ami elhangzik a darabban. Ilyen csodálatos emberek között élek.