Egy nem volt elég

2021.12.26. 17:00

Előzetes letartóztatásba került egy szlovén férfi, aki mások nevében oltatta be magát

Előzetes letartóztatásba került egy szlovén férfi, aki mások nevében hétszer olttatta be magát két hónap alatt a koronavírus ellen - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). A hatóságok felelősségre vonják azt a négy személyt is, akik fizettek a férfinak azért, hogy a nevükben vegye fel a vakcinát.

MTI

A vakcina beadatása minden korosztálynak fontos

Forrás: VN

Fotó: Cseh Gábor

Őket azzal vádolják, hogy kihasználták és manipulálták a letartóztatott férfit, akinek szociális problémái voltak, ezért némi csekély összegért cserében az egészségét is hajlandó volt kockáztatni.

    

Az említett személy különböző oltópontokon jelentkezett be oltásra a négy férfi nevében, az ő betegkártyájukat használva. Az egyelőre nem derült ki, a hatóságok hogyan szereztek tudomást a csalásról, de a nyolcadik oltás felvételénél már a rendőrség várta férfit, akit a helyszínen le is tartóztattak.

    

Azok a személyek, akik a hivatalos állami szervektől vagy közjegyzőtől hamis nyilatkozat alapján kapnak igazolást, három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak - közölte a rendőrség az eset kapcsán, hozzátéve, hogy büntetőeljárás alá vonhatják azokat is, akik ilyen igazolással éltek, illetve kiadták azokat.

    

A szlovén lapok szerint hasonló esetekre korábban is került sor Szlovéniában. Azok a személyek, akik nem akarták felvenni az oltást, de szükségük volt védettségi igazolásra, 150 eurót (55 ezer forint) fizettek annak, aki megtette ezt az ő nevükben, helyettük. Főleg nehéz szociális körülmények között élő embereket, hajléktalanokat, szenvedélybetegeket használtak fel erre a célra. Arra azonban eddig nem volt példa, hogy egyetlen ember több megbízott nevében is felvegye a védőoltásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában