Kelemen vizet fakasztott Bükön

Érdekes, hogy mindhárom település jelene valamilyen módon a gyógyító vízhez kapcsolódik. Valószínűleg csak a véletlen alakította így a dolgokat, pedig a szent legendájában megtaláljuk a vízfakasztás történetét is. Kelement egyaránt tiszteli a nyugati és a keleti egyház. Az I. században élt Péter, Linusz és Anaklét után ő volt a negyedik pápa.

A hagyomány Péter egyik tanítványaként tartja számon. Rómában látta meg a napvilágot, ott lett a keresztény közösség első embere, életét azonban a távoli Krím-félszigeten, Herszon környékén fejezte be. Már a Rómában töltött időszakhoz is csodás gyógyítások kapcsolódnak, de ismertté a krími legenda révén vált. Ragaszkodott a hitéhez, ezért a birodalom távoli vidékére száműzték. Kőbányában kellett dolgoznia, sokat szenvedett a szomjúságtól. Társai közül sokan elkeseredtek, ő azonban bízott Istenben. Egy alkalommal az egyik sziklán egy bárányt pillantott meg, amelyik egyik lábával a követ tapodta.

Az állat hamarosan eltűnt, Kelemen odament a megjelölt helyhez és csákányát köves talajba vágta, s nyomban friss, éltető víz tört fel. A csoda láttán a pogányok közül is sokan megtértek. A büki templom oltárképén Kelement a fején pápai koronával látjuk, egyik kezével egy kősziklán álló bárányra mutat, amelynek lábai alól egy távolról alig látható csermely fakad. A kőszikla és a bárány a katolikusoknál, az ortodoxoknál és a protestánsoknál is fontos szimbólum. A kőszikla, illetve a kősziklára épített ház az egyházat jelenti, a bárány Krisztust, a víz pedig a hit és az élet forrását. Mindez Traianus császár idejében történt, aki nem nézte jó szemmel a kereszténység terjedését. Kelement elfogták, nyakába horgonyt kötöttek és a tengerbe dobták. Az egyik legendaváltozat szerint évszázadokkal később Szent Cirill bukkant rá földi maradványaira és az ő révén jutottak el azok Rómába.

Kelemen mártírpápa nem tartozik az igazán ismert szentek közé, ennek ellenére Dániától Rómán keresztül Moszkváig jó néhány helyen találkozhatunk az emlékét őrző templomokkal, oltárképekkel. Tisztelete a középkor óta Magyarországon is visszaszorult. A források számos olyan Kelemen- templomot említenek, amelyek mára eltűntek. 1055-ben a tihanyi alapítólevél például Lelle (Balatonlelle) neki szentelt egyházát említi. Kőbányában dolgozott, ezért a kőfaragók és a „kőmívesek” sokfelé a patrónusuknak tekintették. Attribútumát, a horgonyban végződő keresztet kőfaragómesterjelként is használták.

Ő az egyik védőszentje a tengerészeknek is. Mindenképpen szükséges megemlíteni két olyan momentumot, amelyik Szent Kelement és – a savariai – Szent Mártont kicsit összekapcsolja. Mártonhoz hasonlóan ő is a szegények pártfogója volt. 1525 körül az Érdy-kódexben a legendáját magyar nyelven jegyezték föl. Ott olvashatjuk, hogy „amikor meglátott egy nyomorult keresztyén embert, nem hagyta házanként koldulni, hanem segélte és eltartotta őt”. A ravennai Sant Apollinare Nuovo-bazilika VII. századi mozaikján huszonhat férfi szent vonul a Megváltó elé. Márton halad elöl, őt mindjárt Kelemen követi. Párhuzamokat fedezhetünk fel Kelemen és egy másik Márton életútjában is. A VII. században élt Márton pápát is Herszonba száműzték, ott halt meg. A keresztény világ őt is szentként tiszteli.

Kiemelt képünkön: A büki Szent Kelemen-templom. Nálunk nem sok templomot szenteltek a mártírpápa tiszteletére