Fejlesztés

2021.12.18. 09:00

Megújult a kollégium Kőszegen

Pénteken adták át a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium felújított Zrínyi utcai kollégiumának épületét.

Tóth Kata

Koltay Árpád és Mesterházy Balázs a szalagátvágásnál

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

A Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával történt az épület komplex rekonstrukciója. A 152 millió forintos fejlesztést a 2020-as és a 2021-es egyházi beruházási pályázaton biztosították az iskolának, mondta el Mesterházy Balázs igazgató a délelőtti istentisztelet után tartott ünnepségen. Azt is megemlítette, hogy lelkiismeretes munkát végzett a kivitelező, és megköszönte a Dr. Nagy László EGYMI-nek, hogy két hónapig befogadta a kollégistákat. A diákoknak rugalmasságukért mondott köszönetet, a kollégiumi munkaközösségnek munkájukért.

 

 A kollégium koedukált, 63 férőhelyes, jelenleg 54 diák lakik benne – A ház töltse be küldetését, legyen áldott az épület és mindenki, aki átlépi küszöbét – fogalmazott az igazgató. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában