Kiállítás

2021.12.24. 10:00

Nemcsak emlékeznek, hanem meg is újulnak a Nemesbődi Sportegyesületnél

Hetvenöt éves a Nemesbődi Sportegyesület. A történetüket feldolgozó kiállítás nemrég nyílt meg a helyi könyvtárban.

Fotó: VN/Hornyák Emőke

Kovács József, a sportegyesület elnöke Székely János erdélyi magyar író szavaival köszöntötte a résztvevőket. E szerint a közösség mindenkor meghatározza az egyén értékrendjét, azaz, ha olyat teremtünk, ahol a becsület, szorgalom és tisztesség jut előnyhöz, mindenki a becsületességre törekszik majd. Mint mondta, ezt a gondolatiságot követhették a sportegylet alapítói, akik 1946. augusztus 15-én, alig egy évvel a második világháború után létrehozták a Nemesbődi Sport Egyletet. 

 

Az egyesület elérte célját, és több évtizeden át a falu meghatározó közösségépítő szervezete lett. 1955- ben a korabeli sajtó már a legerősebb és legeredményesebb sportéletű településként jellemezte Nemesbődöt, ahol több szakosztály is működött, így a labdarúgás mellett szerepet kapott az asztalitenisz, a kézilabda, a teke és az atlétika is. A szervezet egyik meghatározó alakja is részt vett a megnyitón: id. Gálos Dezső több évtizeden át sikeresen irányította az egyesületet. A kora tavaszig látogatható kiállításon relikviák, emléklapok, kupák, serlegek, mezek emlékeztetnek az aranykorra. Két számítógépen digitalizált fotókat és újságcikkeket tekinthetnek meg az érdeklődők. Céljuk nemcsak az emlékezés, hanem a megújulás is: terveik szerint 2022-től focicsapattal ismét részt vesznek a megyei bajnokságokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában