Halálos baleset

2021.12.13. 10:01

Szabálytalan előzés miatt halt meg két ember Celldömölk közelében: vádat emeltek az ügyben

A Vas Megyei Főügyészség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Szombathelyi Járási Ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki szabálytalanul előzött teherautóval egy buszt 2021 májusában, Vas megyében, a 834. számú főúton.

vaol.hu

Fotó: Horváth Balázs

A vádirat szerint a vádlott a nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló  járműszerelvénnyel már az autóbusz mellett haladt, amikor észrevette a szemből  érkező személygépkocsit; ekkor lassított, majd vészfékezett, és megpróbált visszatérni  a busz mögé.  

 

A személygépkocsi vezetője balra kormányozta az autóját, hogy elkerülje az ütközést  a teherautóval, és nekiütközött a vádlott előtt haladó busz elejének.  A személyautó az ütközés erejétől az árokba csapódott, vezetője és utasa meghalt a  balesetben. 

 

A busz letért az útról a jobb oldali árokba, ahol az oldalára dőlve állt meg. Az autóbusz  három utasa súlyos, hét utasa és a sofőr pedig könnyű sérülést szenvedett a  balesetben. 

 

A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott, aki a megengedett  legnagyobb sebességet is átlépte, úgy előzőtt, hogy az előzés feltételei nem álltak  fenn.  

 

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

 

A balesetről részletesen ITT írtunk. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában