Lakástűz

2021.12.18. 18:07

Tragédia! Egyedül élő idős ember halt meg lakástűzben a szomszédos megyében

Szombaton érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Veszprém megyei Halimbán kigyulladt egy ikerház egyik lakása a Rákóczi utcában. A lakásban egyedül élő idős embert az egyik rokona hozta ki az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.

vaol.hu

Tizenegy ajkai tűzoltó három járművel vonult a helyszínre, akik eloltották az égő épületet. A lakás nyolc négyzetméteres előszobája és egy hat négyzetméteres közlekedő égett teljes terjedelmében. A tűzoltók húsz perc alatt megfékezték a tüzet, így az az ikerház másik lakására nem terjedt át. A két szoba teljesen kiégett.

A katasztrófavédelem a tűz keletkezési körülményeinek feltárására tűzvizsgálatot indít.

A halálos lakástüzek áldozatai jellemzően egyedül élő idős emberek, akik mire észreveszik, hogy tűz keletkezett, már füstmérgezést is szenvedtek. Egy füstérzékelő a hangos sípolásával felhívja az ember figyelmét a veszélyre, így megelőzhetőek a füstmérgezések és a hasonló tragédiák- közölte a katasztrófavédelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában