A textil megőrzi az emlékeket - Cebula Anna tárlatvezetése a januári tavaszban

Cebula Anna a nemrég megújult képtári állandó kiállítás bejáratánál mindenekelőtt rövid képtártörténettel „helyezte kontextusba” a látogatókat: az 1985-ben megnyílt, a közelmúltban ugyancsak felújított képtár belső terein semmit nem változtattak a rekonstrukció során, mégpedig azért, mert „ez egy tökéletes tér”. Vagyis a céljának, funkciójának máig teljes mértékben megfelel: hiszen kifejezetten azért épült, hogy – Derkovits Gyula és Dési Huber István életművére alapozva – elsősorban kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtő- és bemutatóhelye legyen. 

De hogyan került ide a textil? Hogyan lehetséges, hogy a Szombathelyi Képtár méretében és minőségében világviszonylatban is egyedülálló textilgyűjteményt tudhat magáénak – különös tekintettel a miniatűr textilre? Cebula Anna ezen a ponton felidézte azt a – Budapesten 1968-ban megrendezett, „ikonikus fali­textil-kiállítást”, amely megalapozta Magyarországon a textilművészet saját jogán való meg- és elismertetését. Két évvel később, 1970-ben a szombathelyi Savaria Múzeum befogadta a textilbiennálét, amely aztán 1988-ban átkerült a képtárba (és mára trienná­lévá változott). 

Néhány nap múlva a képtári állandó kiállítás szomszédságában megnyílik a szombathelyi textil 50 évét bemutató impozáns időszaki kiállítás – a bejáratnál Szilvitzky Margit Tavasz című alkotásával, amely már azon a bizonyos ’68-as tárlaton is ott volt és most az NKA támogatásával sikerült megvásárolni –, úgyhogy a vasárnap délutáni vezetést az állandó kiállítás „textilfolyosóján” úgy is fölfoghatjuk, mint „bevezető tanfolyamot” ehhez az új tárlathoz. A kérdésre, hogy az állandó kiállításon látható textilmunkák nem hiányoznak-e a jubileumi bemutatóról, Cebula Anna azt válaszolta: azért nem, mert bőven van – volt – miből válogatni. Az állandó kiállításon is jól látszik, hogy a falitextilek hogyan léptek ki a fal síkjából a térbe – újabb anyagokat bevonva, bővítve a műfajokat – az anno Velemben kísérletező alkotók kreativitása révén. Bár azok, akik a gobelinnel kötelezték el magukat, ritkán lépnek ki ebből az aszketikus életmódból. Mert „ez egyszerűen szerelem”. Cebula Anna az alkotókról és az alkotásokról – az egy centiméteren öt szálat vagy akár nyolc szálat mozgató – gobelin titkairól is beszélt, miközben eljutottunk Gecser Lujza Két perc című (fonott, szizál) installációjától Szenes Zsuzsa Labirintusán át (a gobelin közepén nem a Minotaurusz, hanem virág) a Lódzban díjnyertes Fóris Katalin celluloidnegatívokból készült installációjáig, Elhallgattatott emlék címmel. 

A textil – Veronika kendője óta tudjuk – őrzi az emlékeket. Mint Ferenczy Noémi portréját Lévai Nóra tenyérnyi alkotása: megbújva a kiállításon, de láthatóan.