Évforduló

2022.01.18. 13:00

Az éneklés szeretete köti össze őket - Huszonöt éves a Kalinkó Népdalkör

Huszonöt éve működik a Kalinkó Népdalkör, amely 1996 szilveszterén a legendás első vasvári magyar bálon debütált, ugyanakkor, amikor a Kármentő Népzenei Együttes. A tagok az elmúlt negyedszáz évben az éneklés öröme mellett nagyszerű közösségé is kovácsolódtak.

Tóth Judit

A születésnap megünneplése még várat magára

Forrás: VN-archív

Fotó: Szendi Péter

Huszonöt év már komoly idő egy művészeti csoport életében, ez a Kalinkó Népdalkörre is igaz. Az alapító tagok közül ketten – Drimmer Lászlóné Kati és Bozzai Nóra ma is a csoportban énekelnek, utóbbi 2009 óta vezeti az együttest. Foglalkozása szerint óvónő, és rendkívül elhivatott a magyar kultúra – azon belül a magyar népzene és népdalkincs – átörökítésében.

 

 A Kalinkó Népdalkör egy baráti beszélgetés nyomán alakult meg 1996 őszén. Ebben nagy szerepe volt Gergye Rezsőnek, a művelődési ház igazgatójának, aki felkérte Tanai Erzsébetet, a Vasi Népdalstúdió vezetőjét, hogy vállalja el az összegyűlt, dalolni vágyó csapat irányítását. Ezután a csoportot egy ideig Rácz Kata, majd Pintér Anikó vette át, aki eljárt népdalos táborokba és a népdalkörvezetők összejöveteleire, így a tanultakat mindig megoszthatta lelkes csoportjával. Ráadásul rutinja is volt, hiszen Bükön és Táplánszentkereszten is volt már dalköre. Vele kezdődött a versenyzős időszak, a vasváriak számos alkalommal vettek részt a Vass Lajos Országos Népdaléneklési Versenyen, ahonnan rendszerint arany minősítéssel tértek haza. Legbüszkébbek 2006-ban elért kiemelt nívódíjukra. 

 

– Az elmúlt 25 évben az éneklésen túl is nagyon jól öszszejött a csapat, kirándulásokat és egyéb közös programokat szerveztünk, illetve szervezünk a mai napig – meséli a népdalkör vezetője. – Gyerekek születtek, akik időközben felnőttek, de sokszor ott voltak a próbáinkon, így ők is megszerették a népdalokat, volt, aki komolyabban is foglalkozott aztán népzenével. Jelenleg heten vagyunk az együttesben, ez a formáció gyakorlatilag 2001 óta változatlan, csak egy tag morzsolódott le. Azt hiszem, meg kell említeni a tagokat név szerint, hiszen most már jó két évtizede együtt vagyunk: Balaskóné Dala Lívia, Zentai Zoltánné Ildikó, Laki Edina, Kocsis Márta, Zágorhidiné Szirmai Ágnes, Drimmer Lászlóné Kati és jómagam alkotjuk a csoportot. Az együttes kezdetben Vasvári Népdalosok néven futott, aztán Pintér Anikó kezdeményezésére nevet változtatott. Mivel a legtöbb madár- és virágnév már használatban volt, a kalinkóra esett a választás. Hogy mi ez pontosan? 

 

Elsőre, csengése alapján azt hinnénk, hogy egy virágfajta, de nem az. Ez egy vasi lakodalmas sütemény, amit akkor szoktak osztogatni a bámészkodóknak, amikor az ifjú pár végigvonult a falun. – Örülök, hogy a magyar népdal újra az érdeklődés középpontjába került. Most már a nyíregyházi főiskolán van népi ének szak, ezt én nagyon üdvözlöm – mondja Bozzai Nóra dalkörvezető.

 

 – Bár vannak jó kezdeményezések, sajnos még mindig nincs igazán méltó helyén a magyar oktatásban a magyar népzene és népdal. Azt gondolom, hogy jóval többet meg lehetne mutatni a gyermekeinknek. A nagy Németországnak összesen hatezer lejegyzett népdala van, mi meg már kétszázezer felett járunk, és még mindig vannak olyan tájegységek, ahol nincs kiaknázva teljesen a népdalkincs, és nem fejeződött be a gyűjtés. Számomra pozitívum, hogy a popzenészek is előveszik a népdalokat, és sok világzenei együttes is belecsempészi repertoárjába a magyar dalkincset. A Kalinkó Népdalkör fennállásának 15. évfordulóján nagyszabású estet rendezett. A húszéves jubileumon a dalos csoport egyfajta missziót vállalt. Óvodákba, iskolákba látogatott el, és ott mutatta be egy-egy tájegység zenéjét, népdalait, hagyományait. A tagok így próbálták meg szemléltetni, hogy milyen gazdag a magyar népi kultúra. A 25. születésnap megünneplése egyelőre még várat magára, de nem marad el, biztos, hogy megtartják. – Hogy mivel ünneplünk? Ez még titok, legyen elég annyi, hogy lesz valami, ami nem színpadi produkció, hanem valami egészen rendhagyó és különleges, de természetesen a népdalokkal és az énekléssel kapcsolatos – zárta a beszélgetést Bozzai Nóra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában