Magyar falu program

2022.01.23. 19:11

Az útfelújítással régi álom vált valóra Vasasszonyfán

Majdnem egy kilométer hosszú felújított útszakaszt adtak át a településen. A régóta vágyott beruházás a Magyar falu program támogatásával valósulhatott meg mintegy 40 millió forintból.

Tóth Judit

Vas Csaba, Varga Elek kivitelező, Katavics András, Ágh Péter

Forrás: Ohr Tibor

Fotó: OHR Tibor

 A Nagyboldogasszony-templomban tartott szentmise után a felújított Széchenyi utcában gyűlt össze a falu lakóinak jó része. Katavics András polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy az út felújítása már az előző testület idején is tervben volt. Próbálták javítgatni, de csak 2021 végén, Ágh Péter országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően sikerült megvalósítani a felújítását. Ehhez a Magyar falu program nyújtott pályázati támogatást.

 

 – A Széchenyi utca burkolata erősen megkopott, teherbírását elvesztette, nagy szükség volt a burkolatcserére. Nem ez az első jelentős beruházás a településünkön, megújulhatott orvosi eszközparkunk, új játszótér készült, a Vasasszonyfán átmenő főút is új burkolatot kapott. Hátra van egy kijelölt gyalogátkelőhely kialakítása a főút és a Széchenyi utca találkozásánál, remélhetőleg májusban ez is elkészülhet – mondta a polgármester. Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a cél az, hogy Vasasszonyfa is épüljön, szépüljön, ehhez jó szövetségest talált a helyi polgármesterben és a képviselő-testület tagjaiban. 

 

– Látjuk, hogy lendületben van a település, de az összetartó helyi lakosság támogatása nélkül semmire nem lehetne jutni. A legnagyobb érdem az itt élőké, akik hisznek a településben, szeretik, és tesznek érte, illetve olyan embereknek adják a bizalmukat, akik a tettrekészséget a gyakorlatba is át tudják ültetni. Az országgyűlési képviselő arról is beszélt: körzetéhez 77 település tartozik, ezek közül hetven falu, amelyeknek nagy jövője van. Az utat Vas Csaba plébános áldotta meg, majd a hagyományokhoz híven hordót gurítottak végig a megújult útburkolaton. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában