Nem szeretnék eladni

2022.01.27. 17:30

Iskola volt, majd tábor lett, most üresen áll az épületegyüttes Szőcén - Mi lesz a sorsa?

Több évtizeden keresztül nyári táborok színhelye volt az egykori általános iskola. Az épületegyüttest bérlő vállalkozó az elmúlt évben visszaadta az önkormányzatnak az ingatlant. A település vezetése nem szeretné eladni, de jelentős forrásra lenne szükség a teljes felújításhoz.

Gyöngyössy Péter

Tornyos Ottóné mutatta meg az egykori iskolaépületet

Forrás: Szendi Péter

Szőce, az Őrségi Nemzeti Park keleti kapujának számító kis falu számos dologról nevezetes. Van itt is egy aprócska Árpád-kori templom, a hagyomány szerint IV. Béla király erre menekült a tatárok elől, meg aztán itt van a híres tőzegmohás láprét is, de a Vadása-tó és a Borostyánkő-tó közelsége sem utolsó szempont. Nem véletlen, hogy több évtizede két nagy táborhely is működik a faluban. 

 

Sokan járnak ide kirándulni. Ezt az is mutatja, hogy az Őrségi Nemzeti Park helyi látogatóközpontja a Lápok Háza évről évre több látogatót fogad. A település központjában található régi iskolaépület is több évtizede szolgálta a nyári gyermektáborok működését. A táborhely üzemeltetője azonban nemrég visszaadta az önkormányzatnak az ingatlant. Az új helyzet pedig egyszerre lehetőség és feladat is a település vezetése számára, hiszen az átadástól kezdődően az épület állagmegóvása és üzemeltetése az ő kötelességük.

 

 – Ez az iskolaépület 1938- ban épült – tudjuk meg Tornyos Ottóné polgármestertől. – Szőcének két iskolája volt, ez volt a felső iskola. A hetvenes évek közepéig működött. A körmendi körzeti iskola megindulásával bezárt. Onnantól az egyik szombathelyi általános iskola üzemeltette gyerektáborként. 1992 változást hozott. Akkor volt annyi kicsi gyerek a faluban, hogy az alsó tagozatot visszaállították. Építettek hozzá egy vizesblokkot is. Mint kisiskola működött 1998-ig. A gyereklétszám úgy lecsökkent, hogy nem volt gazdaságos üzemeltetni tovább. Akkor vette bérbe az ingatlant Patyi József, a Fej-kéz-láb tábor vezetője. Itt alakították ki a tábor konyháját és étkezőjét. Ő köttette be a gázt, és alakította ki a felszerelt főzőkonyhát és ebédlőt. Az épület első részét használta a vállalkozó, egészen 2020-ig. Addigra a saját táborhelyén is létrejött a konyha és az ebédlő, így erre már nem volt szüksége, ezért ősszel visszaadta az önkormányzatnak. 

 

A polgármester szerint az épület hátsó részét, a tetőteret, a szolgálati lakást és a pincét nem használták, ezért az nagyon lerobbant állapotban van. Szép helyen van, nagy épület, ezért hasznosítani szeretné az önkormányzat. Eladni nem szeretnék, mert ragaszkodnak az iskolájukhoz, de sok pénz kellene a felújításához. Jó lenne diákszállásnak, vándortábornak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában