Olvasói levél: a vártnál kevesebben kíváncsiak a Halira

A Haladás NB II.-es labdarúgócsapata őszi teljesítményéről a lapban – és más hírportálon is – megjelent, felelős pozícióból származó értékelés során fogalmazták meg, hogy a kitűzött célok közül a nézőszám elmaradt az előzetesen számítottól. E megállapítás nem az öt-hat évtizeddel ezelőtti állapotokhoz viszonyít, amikor hazai másodosztályú mérkőzésen is előfordult tízezer néző, a legmagasabb osztályban pedig ennél több sem volt ritka. Ettől függetlenül a szombathelyi nézőszám nagysága a példaként említett időtáv óta folyamatosan az átlagot meghaladók közé tartozott – helyenként az NB II.-t és az NB I. nagyobb részét is megelőzve –, ami a magyar bajnoki mérkőzések utáni érdeklődés alakulását követve dicséretes akkor is, ha a stadion befogadóképességének tervezése csupán kilencezret megközelítő nézőszámhoz igazodott.

 A csapat fenntartásának állami korszakában magas beosztású vezető az első és másodosztály közötti ingázást illetően a város szimpatizáns lakosait azzal nyugtatta, hogy nem kell Szombathelynek feltétlenül NB I.-es csapat, mert a másodosztállyal is elégedett, de volt olyan szurkolói vélemény is, amely szerint az alacsonyabb osztályban a megszerzett gólokkal együtt több a győztes mérkőzés, ami több örömmel is jár az NB I.-ből való kicsúszás korszakához képest. E nézeteket a sportszerető közvélemény mindig visszautasította, és elfogadhatatlan volt városstratégiai szempontból is. 

A vártnál kevesebb nézőszám oka lehet részben a járványhelyzet és az időjárás, ám legfőbb indokát az első osztályból való kiesés elleni küzdelem korszakában – egyéb véleményének kinyilvánítása mellett – a szurkolói kemény mag fogalmazta meg mindenki számára érthetően, mérkőzésenként visszatérő rigmusba építve: „Nem akarunk NB II.-t!” A kiesés olyan hatású csapás volt, hogy hajszál híján a harmadosztályban találta magát a Szombathelyi Haladás, melyhez képest az aktuális bajnokságban kitűzött első nyolc hely valamelyikének elérése kétségkívül pozitív teljesítményként osztályozható, ezen belül a végelszámoláskor egy jelenlegivel azonos negyedik hely a kitűzött célok jó szinten történő elérését jelenthetné.

 Ez a helyezés azonban nem jelent különösebb vonzást a magasabb osztályt igénylő szurkolótábornak, a „lőtávolban vannak feljutó pozíciók!” értékelés nem vetít egyértelmű célokat. Bizonyos, hogy amennyiben az 1–8. hely elérésének kitűzése helyett konkrét feljutó pozícióra változna a stratégia, ennek megfelelő versenyhelyzetben a nézőszám olyan mértékben növekedne, hogy senkinek nem okozna csalódást.

Dr. Hoós Tibor