Az új ketyegő

2022.01.22. 17:11

Óriásit harcol a diszkoszvető - Szívátültetése után megszólalt a szombathelyi Fazekas Róbert

Fazekas Róbert a sporton kívül is nagy küzdő. Az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes diszkoszvető december 16-án esett át életmentő szívátültetésen. Hetekig a városmajori szívklinikán gyógyult, de január 6-án szabad jelzést kapott, s hazaköltözhetett családjához Szombathelyre. Persze most is a legfontosabb a biztonság.

vaol.hu

XXIX. nyári olimpiai játékok Kína, Peking - férfi diszkosz Fazekas Róbert 8. hely

Forrás: Szabó Miklós Nemzeti Sport

– Kezdjük azzal, hogy jól vagyok, napról napra erősebb. Már csak kontroll-vizsgálatokra kell visszajárnom a klinikára – mondta a Borsnak a 46 esztendős atléta. – Az otthonomban kipakoltak egy szobát, azt használom meg steril helyiségként, Egy barátom nanotechnológiás fertőtlenítéssel kitakarította, így teljes biztonságban vagyok.

 

Fazekast egyedül az bántja, hogy hónapok óta továbbra sem ölelhette még magához kislányát, Rékát.

 

– Végre nem csak videón, vagy telefonon tudunk egymással beszélni. Ott élnek velem a lakásban, a közös helyiségekben pedig maszkot viselünk. Ez a legfontosabb most, hogy ne fertőződjek meg és még a nátha is elkerüljön.

 

Fazekas már a kórházban, nem sokkal a műtétje után is sétált a folyosókon, vagy a kertben, most azonban már egyre többet vállal. Napi 2-3 kilométert is elbír az új szívével, persze csakis addig, amíg kényelmes és nem fárasztó a számára. Korábban írtunk arról, hogy a diszkoszvető ősz óta a klinikán várt az új szívre, melyet végül Németországból kapott meg. Ezt annak is “köszönheti”, hogy a koronavírus miatt ott szüneteltetik a hasonló műtéteket, így Fazekasé lehetett az új “ketyegő”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában